10. Fejezet - Reménytelenül

A héten Phoebe egész végig a szülinapomról beszélt, hogy kiket hív meg, hol lesz, milyen lesz a dekoráció stb. Bár semmi kedvem nem volt ehez az egészhez, de inkább mondja el mire készül és nekem csak meg kelljen lepődnöm.
Eközben Patrickot ahogy tudtam kerültem, bár néhány közös óra ellen nem tehettem semmit. Ilyenkor bökdösött és leveleket dugdosott a kapucnimba. Otthon meg mikor átakart jönni anya elküldte mondván felidegesítene. Közben anya meg a Black szülők próbáltak rájönni hogyan szedjék ki belőlem Auronát. De eddig semmi. Minden olyan cseszettül reménytelen! A démon énemet nem tudják kiszedni belőlem, Patrick meg egy bunkó, pedig már azt hittem normális és a francba is de kedvelem! De attól még utálom is!
Szombat van. Ami azt jelenti, hogy anya esti műszakra megy, így Phoebe jön át hozzám estére.
- Nagyon vigyázz magadra! Ha valami baj van rögtön hívj! - szólt rám.
- Nyugi nem lesz semmi. Amugy is mindjárt jön Phoebe. Menj nyugodtan! Szia - adtam egy puszit az arcára mielőtt kilépett.

- Sziaa Kathy- ölelt meg - Későn jöttem?
- Helló! Dehogy anya vagy 10 perce ment el csak - nyugtattam meg.
- Nagyszerű, mert ezt lehet nem díjazná - vett elő egy üveg Jack Danielst.
- Jól megy - bólogattam elismerően.
- Tudom - vigyorgott - Figyelj nem tudom miért nem engeded Patrickot a közeledbe. Igazából nem is tudom mi van köztetek, de látszik hogy eléggé kivagy tőle, így gondoltam játszhatnánk egy játékot - ajánlotta fel.
- Milyet? - érdeklődtem.
- Van  egy top 10-es lista emberekkel akiket nem bírsz. Elmondod csak a keresztnevét, hogy mit művelt veled és mindig a dupláját iszod az előzőnek - magyarázta.
- Rendben - egyeztem bele.
Bár soha nem rúgtam be, de úgy éreztem hogy akármilyen érzés is rám fér.
- Oké, majd én kezdem. William, aki elsős koromban bemesélte nekem hogy milyen menő lesz, ha fodros szoknyába jövök. Én meg hülye megfogadtam a tanácsát és közröhej tárgya lettem. Menjen a francba! - kortyolt egy nagyot az üvegből.
- Oké - kezdtem, mikor rám nézett - Sebastian akibe óvodában azt hittem szerelmes vagyok és pont ő volt az, aki tesi órán felbuktatott. Menjen a francba! - húztam meg az üveget.
Igazából rosszabb ízre számítottam, bár így is égette a torkomat.
Először csak az általános iskolai emberekből hoztunk fel pár embert, majd a régi sulinkból és néhány nyárról.
- A top 2 - kezdtem el gondolkodni - Emily! Aki olyan picsa volt hogy konkrétan letépte rólam a ruhát tavaly, mert olyan féltékeny volt hogy jóba voltam az expalijával. Menjen a francba! - kortyoltam bele 18-at az üvegbe.
- Úgy van! És az én listám nyertese pedig Elisabeth! Aki akkora egy kurva még árnyvadász létére is, hogy leakarta nyúlni tőlem Adamet, mert szimplán nem bírt, de persze nem jött neki össze, mert Adam engem szeret, de akkor annyira felidegesített és nem bírom azt a nőt, úgy hogy menjen a francba! - húzta meg jó sokszor az üveget, majd felvihogott.
- Top egyem, a drágalátos " én tíz perccel idősebb vagyok" Patrick Black. Aki annyira egy bunkó, egocentrikus idióta, hogy az már nekem fáj. De ez még nem minden! Olyan, aki nem tartja be az ígéret és rohadtul skizofrén, de még is valahogy kedvelem. Menjen a francba! - húztam meg a üveget jó párszor.
- Úú tudod mit kéne csinálnunk? Menjük esti sétára! - vetette fel a ötletet Phoebe.
- Rendben - ugrottam fel és szószerint nekimentem az ajtónak - Basszus - kezdtem el nevetni.
- De béna vagy - nevetett és indult az ajtóhoz, de az kinyitódott és őt is fejen csapta.
- Na ki a béna? - röhögtem.
- Phoebe, Kathe mi van itt? - kérdezte egy ismerős hang.
- Hannuka - kiáltottam fel.
- Részegek vagytok? - lépett előrébb Patrick.
- A-aa - ráztuk a fejünket.
- Na jól van Phoebe gyere menjél fel aludni. Felkísérünk - fogott kézen.
Phoebe könnyebb eset volt ő csöndben duzzogva bement a vendég szóbába és kidőlt.
- Gyere megyünk mi is aludni - kezdett el húzni.
- Mi? Én? Nem! - ellenkeztem.
- Dehogynem! - mondta.
- Menj a fanclubbodhoz, engem hagyj! - kértem.
-Féltékeny vagy még mindig? - vigyorgott.
- Igen! És akkor mi van? Megígérted hogy mellettem maradsz, de más csajok jobban érdekeltek és úgy látszik nekik is bejön a szexi tested - buktam ki.
- Szóval szexi vagyok? - kérdezte.
- Neked komolyan ennyi ragadt meg a szövegemből? - vihogtam.
- Figyelj. Azt direkt csináltam. Kiváncsi voltam a reakciódra - adta meg magát.
- Hogy te mekkora szemét vagy jézusom! És én még is kedvellek - ráztam a fejem.
- Mi? - nézett rám elképedve.
- Majd arra fogom hogy részeg vagyok - mérlegeltem a helyzetet, majd lehúztam a tarkójánál fogva, és megcsókoltam.
Az elején meglepődött, de utána visszacsókolt, ami boldog érzéssel töltött el. De ennek a pillanatnak hamar vége szakadt, ugyanis megfosztott a szájától.
- Feküdj le - kérte nagy levegőt véve.
- Aludj velem - kapaszkodtam belé.
- Rendben - kezdett el húzni a szobám felé.
Beérve szédelegve átöltöztem pizsomába, majd Patrickot invitáltam az ágyba, mikor már befeküdtem. A fiú halkan elkáromkodta magát, majd levette a cipőjét a zoknijával együtt és a nadrágját majd befeküdt mellém az ágyba. Szorosan hozzábújtam és éreztem ahogy szorosan átkarol, majd elalszok.

9. Fejezet - Vita

Nincs mentség ennyi késésért! Magyarázkodni se  akarok, egyszerűen  nem volt időm és ihletem, de most itt vagyok egy új résszel!:)

Büdös, vizesronggyal a fejemen tértem magamhoz. A fejem hasogatott a sok információtól és az sem segített, hogy öt szempár bámult, folyamatosan.
- Kathe jól vagy? - kérdezte anya.
- Persze. Hiszen most tudtam meg hogy félig sátán, vagy mi a jó Isten vagyok, mert az apám is az, plusz félig fényvadász, ahogy te és ők. Ugyan mi baj lenne? - kérdeztem élel a hangomban, mikor felrobbant egy villanykörte.
- Kathe - szólt rám anya.
- Majd veszek újat - legyintettem.
- Cica megkell tanulnod használni az erőd és uralkodni magadon. Mi segítünk -  mondta Patrick és fura módon hittem neki.
- Tudom használni az erőm. Bármit nekitudok dobni valaminek, felgyújtani, robbantani vagy lebegtetni, könyvet, poharat, vagy akár egy fotelt emberrel - mondtam és az említett dolgok körbelebegtek felettünk.
- Kathe leraknád kérlek Phoebe-ot? - kérdezte Nick.
- Persze - állítottam le - Pusztán csak gondolnom kell és megtörténik - mondtam egyszerűen.
- Ki kell találnunk hogyan távolíthatjuk el Auronát - mondta Carol.
- Ami persze nem fog megtörténi - nevettem fel ördögien.
Ez nem is én voltam. Vagyis az én testem, de a hangom nem ilyen.
-  Kathe? - kérdezte félve Phoebe.
- Mért hiányoljátok a kis csitrit? Foglalkozzatok inkább velem! Drága Katheteknek sok volt az információ, így az agya gyenge. Túl könnyű volt átvenni a helyét, erre a kis időre - vigyorogtam.
- Mit akarsz? - sziszegte anya.
- Csak a lányod teste kell. Eljön majd az idő mikor legyengül és örökké átvehettem az irányítást és akkor végre megfizettek hogy megöltetek annyi démont apánk udvarából! - vicsorogtam - Szóval élvezzétek az életet míg lehet. Phoebe dugasd meg magad Adammal nem kell kéretni magad. Patrick drágám - simítottam végig akaratlanul az arcán - te meg szedd fel gyorsan ezt a szakadt rongyot, míg önmaga - nevettem.
Aurona menjél vissza ahonnan jöttél - kiáltottam a saját hangomon, erősen koncentrálva.
Pár másodperc múlva újra önmagam voltam.
- Sajnálom - csak ennyit bírtam mondani - Én nem így gondolom. Igazából nem is én voltam - magyarázkodtam.

Ezen megnyilvánulásom után, mindig volt valaki velem. Már nyoma sem volt az átlagos életemnek.
Ma van az első nap a suliban. Igazából, más izgulna, mert "Úristen első nap", de én az ellentét vagyok. Pont hogy nem érdekel. Az épület kinézete, mint az összes többi. Minden óra elején bekellett mutatkoznom és valami papírt aláiratnom. Phoebe egész nap mellettem volt, de Patrick le se szart, pedig utolsó két hétben hogy mondogatta, hogy ha szükségem van rá szóljak, Ő figyel rám . Aha. Látom. Eljött a suliba és inkább a népszerűsègben és a lányok olvadozásában fürdik. Bekaphatja!
A nap unalmasan telt, szokásos. Megkaptuk az órarendet, illetve felolvasták a házirendet.

Suli után egyedül tartottam hazafele, mert Phoebe, Adamhez ment. Dúdolgattam a kedvenc számomat, amikor valaki megérintette a hátamat. Reflexből csaptam oda a mellettünk lévő falhoz.
- Aúú - kiáltott fel.
- Megtanulhatnád már hogy ne osonj a hátam mögött - fordultam felé unottan.
- Rendben, na! - tápászkodott fel.
- Miért jöttél? - érdeklődtem.
- Tudod haza akarok menni, mint a többi diák - magyarázta gúnyosan.
- Meg figyelni akarsz rám - folytattam.
- Hogy telt a napod? - hagyta figyelmen kivűl amit mondtam.
- Hát nem jobban, mint neked - válaszoltam.
- Hogy érted? - értetlenkedett.
- Van  egy kis rajongó táborod. Nem vetted még észre? - néztem rá.
- Féltékeny vagy? - vigyorgott.
- Tudod ha kicsit félre tennéd az egód és elgondolkodnál azon, hogy megígérted hogy mellettem maradsz és betartod, akkor talán leesnének a dolgok - magyaráztam hevesen.
- Tudom mit igértem! De szerinted nem lenne feltűnő ha egyből veled foglalkoznék? Még azt hinnék szerelmes vagyok beléd - mondta.
- És rontana az imidzseden vagy mi? - kérdeztem dühtől forrva, de utána leestek a dolgok - Te csak azért vagy velem, mert a szüleid mondták igaz? Meg nem akarod hogy egy ilyen kis por lányka kikotyogja a titkodat mi? - üvöltöttem rá és biztos vagyok benne, hogy a szemeim vörössé váltak.
Patrick nem válaszolt semmit csak nézett maga elé.
- A hallgatásoddal mindent elárultál - indultam a bejárati ajtónk felé - De hogy tudd - fordultam még vissza - Reméltem hogy leveszed az álarcod, ha már nem kell titkolóznod. De nem, még mindig bunkó vagy. Cseszd meg Patrick Black! - mondtam és beléptem az ajtón.
- Szia kicsim hogy vagy? Milyen volt az első napod? - kérdezte anya tőlem.
- Pocsék unalmas. És van egy kérésem.
- Mi? - nézett rám.
- Patrickot többé a közelembe ne engedjétek, mert esküszöm felgyújtom. Túl messzire ment az egoizmusával és csak szórakozik velem, amiből kösz nem kérek - mondtam.
- Rendben van. Majd akkor beszélek a szüleivel, hogy Phoebe legyen veled több időt ha tudd - bólintott elgondolkozva.
- Köszi - mosolyodtam el, majd felmentem a szobámba.
Nekiálltam a blogomnak, ugyanis rettentően elhanyagoltam, de olyan hét óra környékén Phoebe hívott.
- Sziaa! Figyelj megkell beszélnünk a szülinapodat! - közölte ellentmondás nem tűrő hangon.
- Rendben - sóhajtottam - Megszervezheted az egészet, de semmi rózsaszín - kötöttem ki.
- Semmi rózsaszín. Értem - képzeletben láttam ahogy bólint és felírja magának - Te nem tudod mi van Patrickal? Mióta hazaértem a hátunk mögötti erdőben gyilkolja a fákat - mondta.
- Fogalmam sincsen - hazudtam.
Talán Patricknak bűntudata van? Ááá, az nem lehet. Inkább csak zavarja hogy most nem ő nyert.
- Rendben, de megyek anya  beszélni akar velem. Reggel fél kilenckor ház előtt puszi - köszönt el.
- Oké, szia - tettem le.
Ezek után folytattam a blogolást, megvacsoráztam anyuval és lefeküdtem aludni, mert holnap megint iskola.

8. fejezet - Változás

Csumi! Köszönöm Zsófi komiját és hogy a nevet is irt. Itt a rész ahogy ígértem.  A komment megmarad nem hiszem hogy olyan sokat kérek vele. Jó olvasást! Laters xx:)

Csak úgy betörtem a ház ajtaját - szó szerint - és rohantam fel a szobámba, ahol az ágyra vetettem magam.
- Istenem - kezdtem el zokogni.
- Nem is értem mit eszik rajtad ez a Patrick gyerek - fintorgott mellettem egy lány.
- Jézusom! Ki vagy te? Hogy kerültél a szobámba? - ijedtem meg, majd szemügyre vettem.
Hosszú fekete haja volt, vörös szemmel pont mint, nekem. Falfehér bőrét pedig fekete ruhák takarták.
- Aurona vagyok - felelte - És belőled jöttem ki.
- Mi?! - értetlenkedtem.
- Mit nem értesz? - förmedt rám - Szerinted mért vannak képességeid és vörös szemed? Mert benned vagyok és kezdtem kiterjedni - mondta gúnyosan.
- Én semmit nem értek - ráztam a fejem.
- Nem is baj, így legalább könnyebb dolgom lesz - vigyorgott önelégülten - Majd egyszer rá jösz - nevetett és eltűnt.
- Kathe! - rázott valaki, mire morogtam egyet - Katherina - szólított most már a teljes nevemen.
De utálom a teljes nevem!
- Csak Kathe! - rivaltam a személyre, majd egy suhintással a falhoz löktem, de utána egyből észhez tértem - Francba! - ültem fel - Jól vagy? - kérdeztem Patricktól.
- Persze - állt fel - Figyelj, bocsánatot jöttem kérni hogy így neked estem. Mikor a szemed.. tudod, na akkor látszott hogy te se tudod mi történik veled. Segíteni szeretnénk. A szüleink most értek haza, gyere át ők tudnak ezzel kezdeni valamit - mondta kedvesen.
Annyira meg voltam ijedve az álmomtól, hogy egyből rábólintottam a dologra.
- Egy perc, csak összeszedem magam - szóltam oda rekedtes hangommal.
Egyből a fürdőbe vettem az irányt és a tükörben örömmel konstantáltam, hogy a szemem már az eredeti színét élvezi. Gyorsan átfutottam fésűvel a hajam, rendbe szedtem az elkenődött sminkemet, majd Patrickhoz csatlakozva mentem át hozzájuk.
- Tudod, jobban szeretem a szokásos barna szemedet. Az jobban illik hozzád cica - kacsintott.

- Jézusom annyira aggódtam - ölelt meg Phoebe - Jól vagy? - fürkészet.
- Nem - ráztam a fejem.
- Khm - hallottunk egy hangot hátulról.
- Ohh. Anya, apa, ő itt Katherina - mutagatott.
- Csak Kathe - javította ki a bátya.
-Nagyon örülünk Kathe - mosolygott Mrs Black.
- Örvendek - mosolyogtam vissza.
Nagyon hasonlítottak a szüleikre. Az anyukájuknak szintén aranybarna haja van, 40-es évei elején járó nő. Az édesapjuknak nagyon sötétbarna haja van, majd hogy nem fekete, ő pedig 40-es évei közepén járhat. Patrick kiköpött apja, de az apjának már markánsabbak a vonalai, arca.
- Talán üljünk le a nappali - mondta Mr Black.
Szótfogadva mentünk utána.
- Szóval Kathe - kezdte az ikrek apja - Hallottuk hogy te is a mi világunkból való vagy és hogy nem tudod mi vagy pontosan.
- Igen Mr Black - mondtam.
- Jaj szívem tegezz nyugodtan minket. Én Carol vagyok ő a férjem Nick - mosolygott Carol, mire bólintottam.
- Tehát - kezdtem volna, de megint csöngettek.
- Egy pillanat - szólt Phoebe, majd kiszaladt kinyitni az ajtót.
Fél perc múlva az ANYUKÁMMAL jött vissza.
- Anya mit keresel itt? - értetlenkedtem.
- Azt majd később elmagyarázom - legyint - Inkább mond el hogy mi van veled - kérte.
Még mindig nem értettem pontosan mi van, de beleegyeztem és képzeletbeli listámra feljegyeztem a dolgot.
Összeszedtem a gondolataimat és azon gondolkoztam hogy elmondjam e az álmomat, de utána inkább az elmondásnál döntöttem, ugyanis így legalább hátha segítek ezzel.
- Szóval akkor kezdődött mikor megtudtam ti mik vagytok. Azon a napon hazamentem a cuccaimért, és amikor gondoltam hogy becsukom az ablakot az megtette magától, de gondoltam ez csak a szél volt. Utána ez volt az ajtónál csak kinyílt magától, hozzá se értem! Nem akartam elmondani ezt senkinek, mert én is megijedtem hogy mi van, de ezek a dolgok folyamatosak lettek. Amikor kicsit is ideges lettem, valamit csak úgy a falhoz csaptam gondolatban, és az  meg is történt rendesen! De az előbb Patrick nekem állt, mert észrevette a furcsaságokat, de annyira felidegesített azzal, hogy elmondja anyának, hogy dühömben véletlenül a falhoz csaptam és a szemeim vörössé változtak. Halálosan megijedtem átrohantam a saját házunkba, magyarázat nélkül. Elaludtam és álmomban megjelent egy lány. Fekete haja volt, hófehér bőrrel és vér vörös szemmel. Azt mondta bennem növekszik és hogy ezeket a dolgokat ő okozza. Fogalmam sincsen ki volt ő - kezdtek el folyni a könnyeim.
- Mondta hogy mi a neve? - kérdezte anya.
- Aurona - válaszoltam halkan.
- A jóslat elkezdődött - szólalt meg Nick halkan.
- Micsoda? - kérdezte Patrick.
- Mindjárt jövünk gyerekek csak megbeszélünk valamit - mondta Carol és kimentek a konyhába.
- Minden rendben lesz - simogatta meg a hátamat Phoebe.
- De mi a kurva életért nem lehet elmondani, hogy mi a franc van? -  kezdtem el dühöngeni.
- Mindjárt megtudod Kathe kérlek nyugodj meg - mondta Patrick.
- Nem tudok megnyugodni! - ráztam a fejem idegesen.
- Dehogy nem! - mondta, majd letörölte a könnyeimet és gyengéden átkarolt.
Fél perc múlva sikerült megnyugodnom a karjaiban.
- Tudom hogy most ez nyálas lesz és én se igazán szeretem az olyan dolgokat, de köszönöm hogy itt vagytok mellettem - mondtam.
- Jaaaj te vagy a legjobb barátnőm! Ez természetes bolond! - válaszolta Phoebe.
Patrick meg csak a hajamba csókolt, amitől az egész testemet kirázta a hideg, olyan jól esett.
- Gyerekek ideje megtudnotok valamit - mondta anya, amikor visszajöttek - Régen megjósolták hogy egy vadásznak és egy démonnak gyereke lesz, és benne egy olyan gonosz növekszik majd, aki átveheti a világfelett az uralmat. Kicsim - fordult felém - Ideje azt megtudnod hogy én is vadász vagyok és beleszerettem az igazi apádba aki Aurel volt. Nagyon boldogok voltunk. Teherbe estem tőle és akkor elmondta hogy ő a démon, aki az árnydémonok felett uralkodik. Nagyot csalódtam benne és magamat átkoztam hogy, hogy nem vettem észre. Bármennyire is szerettem muszáj voltam szólni a többi vadásznak, akik sikeresen elpusztították őt. Akkoriban volt egy legjobb barárom, John. Igen, a nevelő apád, akit te az igazinak hittél. Elmondtam neki hogy terhes vagyok és annyira jó volt hozzám, hogy azt mondta másoknak hogy összejöttünk és hogy tőle várok gyereket. Ha ezt nem mondta volna, én már rég halott lennék. Nagyon sokkal tartozom neki... És Kathe nem szívroham vitte el hanem egy árnydémon ölte meg, amíg te kimentél a kertbe - fejezte be.
- Akkor én?.. - nem bírtam tovább folytatni.
Túl sok volt megint az információ. Dühös voltam, szomorú és zavart. Csak aludni akartam vagy hogy csípjen meg valaki és felébredjek ebből a borzalmas álomból.
- Igen te vagy a jóslatból a lány, aki félig fény vadász, félig démon - bólintott anya, reagálni viszont nem tudtam, mert eltűnt előlem a világ.

7. fejezet - Jelenségek

Chiaoo!:D Nincs sok hozzáfűzni valóm, csak annyi, hogy következő rész egy komi után lesz, és ezuttal meg is várom! Jó olvasást! Laters! ;)

- Kathe - ugrott a nyakamba Phoebe - Annyira örülök, hogy tudsz mindent és mégis itt vagy.
- Mért mit gondoltál? Hogy égnek álló hajjal, sikongatva kirohanok a világból? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nagyjából - bólogatott, mire kitört belőlem a röhögés.
- Azért ha legközelebb ne tépd ki az ajtót - nevetett Patrick, hátul.
Teljesen kiment a fejemből - kösz Patrick - most megint eszembe jutott. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról.
- Mi a baj? - fürkészet Phoebe.
- Semmi - mutattam egy hamis vigyort.
- Rendben, akkor a rég idők emlékére, film nézés? - kérdezte.
Kiválasztottunk egy filmet és nagylelkűen felajánlottam hogy majd én megcsinálom a popcornt. A konyhában kivettem és próbáltam kinyitni, de nem ment. Felidegesítettem magam ezen az apró dolgon, hogy hogyan lehetek ennyire béna, mire a zacskó felrobbant. Nem volt nagy hangja, de azért eléggé megijedtem. Tudtam, hogy megint én voltam. Visszaérve hozzájuk, Patrick eléggé méregetett. Szerintem sejt valamit, de nem akarok nekik elmondani semmit, amig én sem tudom hogy mi történik velem.

Egy hét telt azóta hogy náluk aludtam. A suli utolsó éve is lassan kezdődik, de ez a legkisebb gondom. Azóta a nap óta, ezek a fura dolgok egyre gyakoribbak lettek. Esetleg, gondolok arra hogy leakarom oltani a villanyt, megteszi magatól, bár ezeket nem mindig csinálja. Rájöttem hogy csak akkor ha valamennyire ideges vagyok. Tegnap például oda lebeget hozzám egy serpenyő, mikor szitkozódtam, mert oda égett az étel. Az ikerpárnak nem mondtam el, mert még én sem tudom mi vagyok. Persze mindennap találkozom velük, bár Patrick azóta méreget. Tudja hogy valami nincs velem rendben és próbál rájönni. Ezen kivűl megtudtam még pár dolgot a fény vadászokról. A bölcseknek egy Lux nevű Istennő ad útmutatást. Nem tilt meg senmit, de a fiatalabb fény vadászokat jó útra téríti.
Ma is megyek át hozzájuk, viszont most nem popcornt, hanem mekis kaját eszünk, miközben megnézzük a Kaptárt.
Becsengettem és vártam hogy ajtót nyissanak. Phoebe-val találtam magam szembe.
- Sziaa csajszi! Patrick nincs még itthon, de azt mondta várjuk meg - mondta, miközben beengedett.
- Oké - egyeztem bele, majd bementünk a nappaliba.
- Figyelj a bátyám nevében is bocsánatot akartam kérni a régi viselkedéséért - hajtotta le a fejét - Csak azt hitte hogy te is olyan ember vagy, aki kideríti a titkunkat és elrohan, hogy ország-világ előtt elmondja mindenkinek. Ezért is félt engem az emberektől, meg gondolom mesélte azt a történetet, mikor egy fény vadász és egy ember egymásba szeretet - nézett rám választ várva, mire bólintottam - Ő meg ezért tartja magát távol az emberektől. Nem akar olyan sorsra jutni mint, az ősünk, és úgy látom mintha te megkutyultad volna benne a dolgokat - magyarázta.
- Értem - bólintottam.
Túl sok információ. Szóval Patrick azért nem akart/akar a közelemben lenni, mert fél hogy belém szeret? Mi van?! Ez hülyeség! Azt hiszem...
Az ajtó hirtelen kivágódott és az említett személlyel találtam magam szembe. Felfogni nem volt időm semmit.
- Mi vagy te? - esett nekem.
- Neked is szia - néztem rá nyugodtan.
- Ne játszd nekem a hülyét! Egy ideje figyellek és valami nincs veled rendbe.  Mi vagy te? - ismételte meg az előző kérdést kíméletlenül.
- Mi folyik itt? - kérdezte a lány.
- Phoebe ebből te maradj ki - szólt rá Patrick.
- Mi az hogy figyeltél engem? Mi jogon? - akadtam ki.
Kezdtem ideges lenni.
- Valami nem volt veled rendbe, mondom, és nem akartam hogy Phoebe-nak baja essen - mondta idegesen.
- Hogyne - mondtam gúnyosan -  És honnan veszed azt hogy van velem valami? - érdeklődtem.
- Kutakodtam - kezdte.
Mi az hogy kutakodott? Joga nincsen ehez! Mit turkál ő, az én cuccaim között? A francba már!
- És láttam hogy az elmúlt egy hétben elég sok dolgot kidobtál. Megnéztem őket és valahol bevolt horpadva, vagy éppen eltört - mondta.
- És te ebből szűröd le hogy én valami lény vagyok, hogy kukázol nálunk? - nevettem fel idegesen.
Próbáltam leszarom arcot vágni és hülyének nézni a fiút, hogy ilyet gondol, de igaza van. Azok azok a dolgok amiket véletlenül gondolatban falhoz vágtam.
- Igen! Ez nem normális! - ordította.
- Mert te annyira tudod hogy mi a normális fény vadász. Ugye? - kérdeztem vigyorogva, amire még inkább ideges lett.
- Gondolom akkor nem baj, ha elmondom Kelly-nek a törött dolgokat, meg hogy majd nem meghaltál egy kamion által - nézett rám.
- Anyámat hagyd ki ebből! Megértetted?! - kiabáltam rá, annyira felidegesített ezzel.
Egy lökés hullámot éreztem, mire Patrick a falnak csapódott. Döbbenten nézett rám, ahogy húga is. Fogalmam sincsen hogyan csináltam.
- Kathe a szemed... - mondta Phoebe.
Értetlenül néztem rá, mire megfogta a tükröt az üvegasztalról és odaadta nekem. Elvettem tőle és megnéztem mi van velem. A szemem tűzpirosan lángolt. Életemben nem láttam még ilyet. Az idegességem ennyire elfajult volna?
- Kathe, mi ez? - kérdezte Phoebe.
- Én... - nem tudtam mit mondani, elkapott a félelem - Fogalmam sincsen - ráztam a fejemet - Sajnálom - mondtam és kirohantam a házból át a miénkbe.

6. fejezet - A titok

Sziasztok! Tudom hogy nem jött semmilyen komi, de nem bírtam várni az új résszel. Jó olvasást!:)

Már másfél hete itthon vagyok. Patrick az ájulásom után hazavitt és felhívta anyámat, aki orvost hívott annyira megijedt. Esélyem se volt a fiúval négyszemközt beszélni, hogy hogyan mentett meg. Az orvos sínbe tette a lábamat. Már másfél hete itthon fekszem és unatkozom. Patrickot azóta nem láttam, de Phoebe hazajött és szinte mindennap itt van. Ma is elvisz az orvoshoz hogy levegyék a sínt a lábamról.
- Kathe! Készen vagy? - kiáltott fel Phoebe.
- Igen - kezdtem el lemászni a lépcsőn.
Sikeres akcióm után beszálltunk a lány kocsijába és elindultunk a kórház fele. Ott az orvos amilyen gyorsan tudott megszabadított ettől a borzalomtól és indulhattunk hazafele.
- Egy valamit még nem értek - értetlenkedtem.
- Micsodát? - nézett rám egy pillanatra az útról.
- Nem tudom még mindig hogy hogyan szabadultam ki a vízből. Patrick nem mondta el? - érdeklődtem.
- Kathe... szerintem ezt kettőtöknek kéne megbeszélnie - mondta.
- Jó, igaz. Akkor majd ma átmegyek - válaszoltam - Drága barátnőm - jutott eszembe - Mindent tudunk egymásról csak egy dolgot nem. Van neked barátod? - vigyorgott.
Már régóta meg volt benne ez a kérdés, de mindig elfelejtettem, amikor volt rá alkalmam hogy megkérdezzem.
- Igen van - pirult el - Adamnek hívják. Hazaviszlek és megyek is át hozzá.
- Ohh milyen jó dolgod van már - mosolyogtam - Hogyan jötettek össze?
- A szüleink mutattak be egymásnak. Semmi kedvem nem volt aznap elmenni, de őszintén szólva, nem bántam meg - mesélte.
- Elhiszem, pedig a szülős bemutatás általában nem jön össze. Sokáig - gratuláltam.
- Köszi - mosolygott - És neked? - állította le a kocsit.
- Az égvilágon senki - ráztam meg a fejem.
- Aha - biccentett, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem.
Elköszöntünk egymástól és én indultam is hozzájuk. Muszáj voltam megbeszélni vele ezt az egészet. Csengettem és trappolás után ajtót nyitottak.
- Hello beszélnünk kell - mondtam kertelés nélkül.
Szó nélkül arrébb állt, hogy betudjak menni, majd a nappaliba vezetett. Mivel nem mondott semmit így elkezdtem.
- Azért jöttem hogy megköszönjem hogy megmentettél. Másrészről kiváncsi vagyok. Hogyan sikerült megmentened? - kérdeztem.
- Leszedtem rólad azt a valamit - válaszolta egyszerűen.
- Akkor mi volt az a fény a víz alatt? És hogyan tudtál olyan gyorsan úszni? - tettem fel az engem nyomasztó kérdéseket.
- Szerintem túlságosan elszorította az az állat a lábadat és csak képzelted - mondta.
- Nem! - kiáltottam, mire kicsit hátratántorodott a fiú - Biztos vagyok benne hogy nem képzeltem! Tudom!
- Nem tudsz te semmit! Nem olyan vagy mint mi, hát nem érted? - esett nekem.
- Nem, nem értem! Semmit nem mondasz el nekem! - akadtam ki.
Abban a pillanatban úgy éreztem hogy szét tudnék törni valamit vagy még jobb, megölni valakit. Ahogy a vér folyna le az áldozatról és a szemében kihunyna az élet. Ez a gondolat egy percig örömmel töltött el.
Jézusom miket gondolok? Biztos csak egy pillanatnyi elmezavar volt...
Annyira megijedtem hogy szó nélkül kirohantam a házból. Annyira zaklatott voltam hogy nem is figyeltem arra hogy egy kamion rohamosan közelít felém. Teljesen lefagytam. Próbáltam a végtagjaimat mozgatni, de azok sehogy nem akartak indulni. Lassan becsuktam a szemem és felkészültem hogy elcsap egy autó. Azonban az ütközés nem következett be. Kinyitottam a szemem és körbe néztem. A kamion ott állt előttem.
Te jó isten hát megállt - gondoltam és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. De ahogy oldalra néztem azt vettem észre hogy az utcában lévő emberek se mozdulnak.
Ez csak egy hülye álom - ráztam a fejem hitetlenül.
- Kathe - szólalt meg rekedtes hangján Patrick.
-Jesszusom Patrick annyira megijedtem - öleltem meg - Azt hittem megőrültem, hogy az emberek nem mozdulnak.
- Tényleg mozdulatlanok - értett egyet - Kathe - tolt el magától - Én... megállítottam...., megállítottam az időt, különben elütött volna az a kamion - mondta.
- Mi? Nem viccelj már - nevettem, de ő nem csatlakozott - Komolyan mondod ugye? - váltottam komolyra.
- Igen - bólintott.
- Mi vagy te? - rémültem meg.
- Talán menjünk vissza a házba - ajánlotta.
- Rendben - válaszoltam.
Mielőtt beléptem volna a házba a forgalom újra megindult és az emberek is mentek tovább, mintha mi sem történt volna.
- Szóval - ült le a kanapéra - Fény vadász vagyok. Ez a dolog családról, családra öröklődik. Azért vagyunk hogy elpusztítsuk az árny démonokat, akik kiakarják az emberek lelkét szívni - nézett rám - Ezért mondtam hogy mások vagyunk. A mi fajtánk nem szereti nagyon ha az emberek velünk mutatkoznak - magyarázta.
- Mért? - kérdeztem.
- Azt mondják nálunk a bölcsek... - kezdte.
- Azok kik? - vágtam a szavába.
- A bölcsek a legidősebbek akik már mindent megéltek és mindent tudnak. Ők a vezéreink. 10 bölcs ember van, ebből kettő a szüleink. Szóval ők azt mondják hogy régen volt egy fényvadász, aki beleszeretett egy emberbe, így megvolt a gyengesége, és az árnydémonok ezt ki is használták és megölték mindkettőt - mesélte - Tudom hogy most ez így fura, meg biztosan félsz tőlem...
- Egyáltalán nem félek - néztem rá - Elhiszem csak fel kell még ezt dolgoznom.
- Remélem tudod hogy ezt az égvilágon senkinek nem mondhatod el - váltott szigorú arckifejezésre.
- Nem, úgy gondoltam kimegyek az utcára és minden szembe jövő embernek elmondom - válaszoltam gúnyosan - Phoebe is ilyen... vadász? Vannak.. képességeitek? Születésetek óta ilyenek vagytok?
- Igen a húgom is ilyen. Vannak. Fényt tudunk kibocsátani csak ezzel tudjuk elpusztítani az árnydémonokat, és ez másban is segít. Például egy vízisikló tekeredett a lábadra és azt csak így tudtam leszedni rólad. Gyorsabbak vagyunk és erősebbek mint, az emberek. De ha gyémánt követ használunk ellenük, ezt akár ember is megteheti, akkor is elpusztulnak, de általában csak este jönnek elő. És nem vagyunk ilyenek születésünk óta, hanem azóta mióta betöltöttük a 16. élet évünket - válaszolt, majd témát váltott - Szerintem jobb lenne ha ma itt maradnál, Kelly amúgy is dolgozik este cica és Phoebe is biztosan örülne neki - vigyorgott.
- Nem rossz ötlet. Majd mindjárt átmegyek a cuccomért, de még van egy kérdésem. Ezért az egész miatt viselkedtél velem úgy mint, egy darab ronggyal? - érdeklődtem.
- Igen. Bocsánatot is kérek ezért - hajtotta le a fejét - Általában az emberek rohadt kiváncsiak és idegesítőek, de te teljesen más vagy. Máshogy reagálsz a dolgokra, sőt most el kellett volna rohannod, amikor megtudtad hogy mik vagyunk, de te meg se lepődtél igazán, olyan természetes dolognak veszed ezt az egészet - értetlenkedett.
- Világ életemben ilyen voltam - vontam vállat.
- Örülök neki - vallotta be.
Ezután beállt nálunk a csönd.
- Akkor én átmegyek pár cuccomért, 10 perc és itt vagyok - álltam fel - Sziaa - jöszöntem el.
- Oké, szia - mondta és kiment a konyhába.
Gyorsan átrohantam a házunkba. Én is elgondolkoztam azon amit Patrick mondott. Talán azért nem lepődtem meg, mert mindig is hittem az ilyenekbe és vágytam hogy találkozhassak ilyen emberekkel. Már kezdetektől éreztem, hogy ebben a városban van valami nagyon fura dolog.
Gyorsan felrohantam a lépcsőn összepakoltam a cuccaimat, ami estére kell. Mielőtt lementem volna, láttam hogy az ablak nyitva van, így odaakartam menni becsukni, de ahogy ezt gondolatban eldöntöttem, az ablak magától teljesítette ezt a feladatot. Teljesen megrémültem. Ezt én csináltam? Hogyan?
Nyugalom. Biztos csak a szél volt - nyugtattam magam.
Gyorsan leszaladtam a lépcsőn bezártam az ajtót és rohantam át a szomszédba. Az ajtóhoz érve kiakartam nyitni, de ahogy megint az eszembe jutott, az ajtó magától teljesítette a dolgot, de most annyira hogy azt hittem kiszakad a ház egyik része. Ez már biztosan nem lehet puszta véletlen...

5. fejezet - Egy meglepő délután

Sziasztok! Végre tavaszi szünet! Legalábbis nekem már az van, így lehet hogy a jövőhét folyamán, ha lesz időm két részt  hozok! Egy hétre rá és ahogy megígértem itt a következő fejezet! Köszönöm Vaninak a komit! További egy komment és jön a 6. fejezet! Jó olvasást!:)

- Leszállnál rólam? - kért kedvesen.
- Ezer örömmel - fintorogtam, és eleget tettem a kérésének.
Azonnal kivertem a fejemből azokat a gondolatokat amiket gondoltam. Egyszerűen hogy fordulhatott meg ilyesmi a fejemben?! Agyrém!
Patrick is felállt leporolta magát, de véletlenül megbotlott valami faágban és egyenesen egy sárkupac közepére esett. Akaratlanul is elkezdtem nevetni. Meglepődöttség tükröződött először az arcán, aztán az átcsapott idegességbe. Szitkozódva felállt és megnézte nadrágja hátulján lévő foltot.
- Egyáltalán nem vicces - morogta - Inkább segíts!
- Rendben, nyugi - nevettem még mindig - Ennek egy megoldása van most, itt helyben - mondtam halál komolyan.
- Mi? - nézett rám.
- Ez  - löktem bele egyenesen a tóba, mosolyogva.
Na igen, ez egy teljesen jó tervnek tűnt, de azzal nem számoltam hogy nem engedi el a csuklóm. Ezért vele együtt zuhantam a vízbe.
- Mire volt ez jó?! - jött fel mérgesen a víz felszínére.
- Te mondtad hogy tiszta akarsz lenni - vontam vállat.
- Mert azt hittem hogy van nálad valami zsebkendő vagy akármi, amit bevizezhetünk! - rivallt rám.
- Most mit kapod fel a vizet? - a vizet hahaha - Tiszta lett a nadrágod, sőt még engem is berángattál.
- Ruha nélkül jobb lenne - mondta rám nézve.
- A perverz fantáziádat tartsd meg magadnak, vagy éld ki más lányokon baby - vigyorogtam.
- Jó, jó! Nem is értem hogy estem el. Nem szoktam - rázta a fejét, így az álla a víz  tetejét súrolta.
- Mindenki elszokott esni - néztem rá furán.
- Én nem, de mindegy. Mit szólsz egy versenyhez, oda-vissza? - kérdezte gyorsan témát váltva.
- Nem tudom - gondolkoztam el.
- Csak nem félsz cica? - incselkedett.
De igen képzeld, félek a nagyon mély víztől, és akkor mi van? Egészen kicsi koromban volt, mikor anyával és apával elmentünk a tóra. Nyugodtan úszkáltam, voltam vagy 12 éves, amikor a sekélyebb vízrésznél beleakadt egy hínárba a lábam és nem tudtam kiszabadulni. Ha az arra fele úszó nő nem vesz észre, akkor valószínűleg elfáradok a nagy kalimpálásba, és megfulladok.
- De hogy is - ellenkeztem - Mettől meddig?
- Látod ott azt a fát a parton? - kérdezte, mire bólintottam, így folytatta - Na innentől odáig, utána meg vissza.
- Oké - egyeztem bele, bár vonakodva.
- Akkor, 3..., 2..., 1..., rajta! - kiáltotta.
Mint az eszeveszett őrült, úgy kezdtem el úszni. Mindenképpen nyerni akartam! Már előre örömmel töltött el, az az érzés hogy a fejéhez vághatom, hogy egy lány megverte. Semmire nem figyeltem. Már visszafele jártunk, amikor nekem beleakadt valamibe a lábam. Rám törtek a régi emlékek. Jobban pánikba estem, mint kiskoromban, ugyanis, ami a lábam köré tekeredett, az mozgott!
- Na mi az cica? Nem szégyelled magad hogy egy fiú ennyire lehagy? - vigyorgott elégedetten.
- Patrick! - sikítottam.
A fiú amikor észrevett, az arckifejezése teljesen megváltozott. Komoly lett, és egyenesen felém kezdett úszni. Az a valami, már nagyon elszorította a lábamból a vért és nem éreztem. Patrick nagyon hamar itt volt mellettem. Túl hamar. Még egy profi versenyző sem tud ilyen gyorsan úszni, vagy igen? Már azt sem tudom mit beszélek.
- Kathe? Mi a baj? - kérdezte komolyan.
- A lábamon van valami mozgó akármi, és rám tekeredett! Segíts, nem érzem a lábam! - kértem, teljes pánikban.
Bólintott és levegőt véve, a víz alá merült. Nem tudtam mi történik. A vízbe néztem hátha látok valamit, de semmi. Már vagy 5 perce. Hogy bír ennyi ideig levegő nélkül lenni? Hirtelen fény jelent meg a víz alján és én feltudtam a tó tetejére lebegni. Patrick rá fél másodperccel már engem húzott ki a partra.
Várjunk csak! Fény a víz alatt? Úristen, azt hogy? Eddig ilyet még csak a Harry Potterben láttam! - gondolkoztam magamban.
Kint, az ölébe rakta a fejemet és úgy vizsgált.
- Kathe jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Igen - feleltem kábán - Milyen állapotban van a lábam?
- Lila de az elmúlik - válaszolta.
- Köszönöm - néztem fel rá - Nem tudom hogy hogy csináltad, de köszönöm - érintettem meg az arcát.
Ahogy az adrenalin eltűnt, nagyon fáradt lettem. Nem vágytam másra csak egy hosszú, pihentető alvásra.
- Szívesen, de kérlek ne csinálj több ilyet. Ha nem tudsz úszni, vagy félsz a víztől, akkor mért nem szóltál?
- Nem csak neked van nagy egód - simítottam meg az arcát, majd minden sötétségbe borult.

4. fejezet - Kiránduljunk

Sziasztok! Meghoztam a 4. fejezetet mint, láthatjátok. Egy komi után jön a következő! Jó olvasást!:)

Reggel a csengő hangjára kelek. Komótosan kiszállok a puha ágyamból és baktatok le az ajtóhoz. Gondoltam anya hagyott itthon valamit biztos, de amikor kinyitom Patrick áll előttem. Fél másodperc leforgása alatt leesik hogy egy bő pólóban és rövidnadrágban vagyok. Na most két opció van. Vagy felrohanok sikongatva mint, egy idióta, vagy pedig úgy csinálok mintha, teljesen hülye lennék és nem esnének le az egyértelmű dolgok. Az utóbbi verziónál maradtam.
- Jó reggelt! Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Már amennyiben a délelőtt 11 óra neked reggel, akkor igen jó reggelt neked is. Egyébként örülök hogy megint ilyen fogadtatásban részesítesz - mért végig - De szólni akartam hogy Phoebe ma nem tud jönni, mert elutazott a szüleinkhez segíteni és csak vasárnap jön haza - mondta.
- Értem. Ennyi? Mert akkor mehetsz is. Tudom hogy nem igazán bírsz engem és nem akarom nehezíteni a dolgod hogy eltűrj velem 15 percnél több időt egy légtérben - néztem rá - Örülök hogy bejöttél, további jó napot - kezdtem el bezárni az ajtót.
- Nem fejeztem be - tette a küszöbre a lábát - Szóval Phoebe eldugta a telefonomat, mert szerinte bunkó voltam. És kitalálta azt hogy addig nem adja vissza, amíg nem viszlek el túrázni - mondta.
- Jézusom! - nevettem fel - Mond azt neki hogy elmentem veled, jól éreztük magunkat és nyugodtan visszaadhatja a telefonodat - ötleteltem.
- Nem hiszi el. Tudja mikor hazudok. Már feltúrtam érte az egész lakást, de a húgom nagyon jó ebben - túrt bele éjfekete hajába.
- Hát akkor így jártál - vontam vállat.
- Tedd meg nekem cica légyszi - kérte.
- Na mi az? A bunkó Patrick Black kérlel? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nagyon jól tudod hogy csak a telefonom kell . Hozzám van nőve. Idegesít ha nincs nálam - magyarázta.
- Mért nem veszed feleségül akkor? Sajnálom, de ez a te saját problémád - világosítottam fel.
- Addig nem megyek el! Az ajtótok előtt fogok állni, amíg nem mondasz igen - erősködött.
- Teljesen nyugodtan baby - vigyorogtam és bezártam az ajtót.
Ezután a konyhába mentem hogy megreggelizek. Csináltam egy sonkás, sajtos, kecsapos szendvicset. Most őszintén azt gondolta hogy beleegyezek? - Persze menjünk hogy aztán megint flegma legyél én meg pofára essek,  ezer örömmel. - Na azt már nem! Még egy falat volt a kenyérből, amikor ajtócsapódást hallottam és mellé két ember beszélgetése is társult.
- Patrick de örülök neked! Mi szél hozott? - kérdezte kedvesen anya.
- Sziasztok - pusziltam arcon anyát.
- Gondoltam elviszem Kathe-t túrázni, de elég makacs és nem akar jönni - mondta anyámnak tetetett szomorúsággal.
- Igaz ez? - kérdezte felém fordulva.
- Részben, de pont most akartam írni, meg igazán kedvem sincs nagyon... - próbáltam magamat kivágni a helyzetből.
- Egy jóvágású fiú idejön hogy meglátogasson és elvigyen magával, te meg elutasítod? Bolond vagy kislányom! Csak jobban megszeretne ismerni, te meg elvágod az útját. Igazam van Patrick? - várta a támogatást.
- Igaz Kelly - vigyorgott rám.
- Csak a telefonja miatt jött. Istenem hova kerültem? - morogtam magamnak.
Hogy már megint én jövök ki szarul! Hogy lehet ez? Anyám meg még toloncol hozzá? Nem mondom hogy olyan sok barátom volt, de akkor is! És amúgy is nekem nem tetszik Patrick... azt hiszem.
- Hogy hogy itthon vagy? - tereltem a szót - Azt hittem reggel érsz haza - érdeklődtem.
- Itthon hagytam az ebédem, de már megyek is vissza - magyarázta.
- Oké. Én akkor elmegyek készülődni - jelentettem ki, majd felfelé vettem az irányt.
- A szekrényből kivettem egy combközépig érő farmer rövidnadrágot, és egy sima, piros pólót. Majd hozzá a barna bakancsomat. Raktam fel egy alap sminket, a hajamat meg lófarokba kötöttem a fejem tetejére.
- Kész is vagyok - értem le.
- Rendben, anyukád elment. Szedjél össze enni, innivalót egy táskába. Én addig hazamegyek átöltözni. Ha kész vagy gyere át cica - kacsintott és ő is elment.
Unottan tettem eleget a kérésének, ugyanis kedvem nem volt ehez az egészhez. Miután kész lettem átmentem a szomszédba és csengettem.
- Gyere - szólt bentről, mire ajtót nyitottam.
A látványtól ami akkor fogadott elöntötte az arcomat pirossággal. Patrick félmeztelenül a nappaliban. Kidolgozott felsőteste volt. Nem az az agyongyúrt, de látszódtak a kockái.
- Tetszik a látvány mi? - szólt közbe a bambulásomba.
- Az egoizmusodból azért vegyél vissza és induljunk - forgattam meg a szememet, elterelve a figyelmet az égő fejemről.
Felkapott egy pólót és a táskáját megfogva már indultunk.
- Ha legalább elrángattál ide, elmondanád hova megyünk? - kérdeztem útközben.
- Az erdőn át megyünk egy kicsi tisztásra - válaszolt.
- Szuper! Akarsz beszélgetni? - érdeklődtem.
- Nem igazán - mondta egyszerűen.
- Még jobb - dörmögtem.
Sétáltunk, sétáltunk, sétáltunk, halál csendben. Egy idő után már nagyon meguntam. Úgy döntöttem válaszút elé állítom.
- Vagy beszélgetünk vagy hazamegyek - mondtam az aduászt.
- Menjél! Kiváncsi vagyok eltalálsz e - nézett rám.
- Elfogok, ne aggódj. Ints búcsút a telefonodnak. Helló - intettem és elindultam a másik irányba.
Igazából azt hittem befog jönni a tervem és az előbbit választja, így csak bolyongtam. Időközönként randomra jobbra, vagy balra fordultam. Nem akartam felhívni senkit sem, mert gondoltam tuti itt van a közelben és ha megtenném, kiröhögne. Egy idő után szerintem megérkeztem arra a helyre, amiről Patrick mesélt. Ahogy végig néztem tényleg szép volt itt minden. Zöld füves terület vett körül mindent, a nap idesütött és volt egy nagyobb tó is. Eléggé megnyugtató helynek tűnik.
- Ez gyönyörű - ámuldoztam, miközben valaki megfogta a lábam.
- Ki a jó Isten az? - ijedtem meg és automatikusan néztem az elkövetőmre.
- Cica ugye tudod hogy még 2 perc kellett volna és megérkezünk? De te plusz fél órát csináltál magadnak - vigyorgott rám.
A fejénél álltam mivel ő feküdt, így lassan a térdre ereszkedtem és fölé hajoltam.
- Hogy mekkora paraszt vagy! - dühöngtem egyenesen az arcába.
Ő erre persze csak kinevetett. Annyira felidegesített hogy a mellkasába ütöttem egyet, mire megfogta mindkét kezem és odébb tolta, majd a szemembe nézett. Hasonlóképpen tettem, és amint belenéztem a smaragd zöld szempárba egyből azt se tudtam hol vagyok, annyira magával ragadtak.

Gondolat

Azért raktam ki ma 2 részt, mert egyszer már fent volt a második, de kitöröltem, mert béna vagyok:d így újra kellett írnom. De már meg van és ott van hozzá a harmadik is. Csak ennyit akartam. Jó olvasást!:)

2. fejezet - Filmezés

A kivett szatyrokat leraktam a pultra. Egy pohár víz után neki láttam a pakolásnak. Tíz perc alatt keményen végeztem vele. A vett pattogatott kukoricát beraktam a mikróba és elindítottam 3 percre. Közben elővettem egy nagyobb tálat és két poharat, amibe kólát töltöttem. Amint a mikró jelzett, pont akkor érkezet meg a vendégem is. Gyorsan kirohantam mintha, az életem múlna rajta. Kinyitottam az ajtót és egy személy helyett, kettő állt ott. Gondolom a bátyja. Kissé kigyúrt volt, de nem az az agyon edzett, fekete szemébe logó hajjal és gyönyörű smaragd zöld szemmel. Annyira gyönyörű, hogy nem tudom mihez hasonlítani, de elég idióta vagyok hogy itt gyönyörűzok, miközben előttük állok bambulva és várok a csodára.
- Öhm... sziasztok! Gyertek be - álltam odébb.
Amikor becsuktam az ajtót, beinvitáltam őket a nappaliba.
- Katherina, ő itt Patrick a testvérem. Patrick ő itt Katherina - hadonászott össze-vissza Phoebe.
- Csak Kathe - javítottam ki - Szia - intettem neki.
- Hello - köszönt unottan.
- A bátyám azért jött, mert szerinte felügyelnie kell, még ha csak egy házzal vagyok arébb, akkor is - forgatta a szemét a lány.
- Neked mindegy - vontam vállat - Ott a lejátszó. Rakd már be légyszi a filmet, amíg behozom a dolgokat - kértem.
- Oké , de ugye kóla van? - nézett rám.
- Jó hogy! Anélkül élet sincs - vigyorogtam, majd kimentem a konyhába.
Fél perccel később már Phoebe mellet ültem jobb odalt, Patrick meg a másikon. Csendes tipus, bár szólalnia nem kell. A lányok biztos csak úgy bomlanak utána. Jókat nevettünk a filmen a mellettem ülő lánnyal.
- Hát ez jó volt - nyújtóztatta meg elgémberedett végtagjait Phoebe - Akkor este jöhetünk? - kérdezte.
- Természetesen - mosolyogtam - Anya úgy is mindjárt itthon van és valószínűleg nem fog oda égetni semmit sem, mert segítek neki - mondtam, mire a lány felnevetett.
- Phoebe tudod hogy nem támogatom ezt - mondta Patrick, mire értetlenül néztem rá.
- Ez egy vacsora. Nem kivallatás - világosítottam fel.
- Amúgy se sikerülne kiszedned belőlem semmit, baby - vágott gúnyoros mosolyt.
- Nem vagyok baby - fakadtam ki.
- Patrick, tudod hogy anyáék hívni fognak otthon. Gyere - fogta meg a csuklóját és kifelé kezdte húzni.
A fiú még egy ideig nézett, de utána a húgának szótfogadva elindult kifele.
- 7-re itt vagyunk - mosolygott Phoebe, majd megölelve engem elment, de Patrick nem ment vele.
- Szia cica, később találkozunk - vigyorgott és elindult.
Sokkolva álltam az ajtó küszöbén a fiú után nézve, addig, amíg anya nem írt egy SMS-t hogy fél óra múlva itthon van és kezdjek hozzá a csirkemell felvágásához. Eleget téve a kérésének vettem elő a vágódeszkát, egy kést és a húst.
Eléggé paraszt ez a Patrick. Cica? Tudod ki a cica! Minek is hagytam magam? - Talán mert bele néztem abba az átkozottul szép szemeibe. - Istenem! Egy napszemüveget fogok rárakni, hogy tudjak hozzá rendesen beszélni.
- Kicsim megjöttem! - köszönt anya.
- A konyhában - szóltam neki.
- Már kész is vagy? Köszönöm. Akkor átöltözöm és neki állok panírozni, te rakj fel kérlek, egy fazék vizet - mondta.
Tettem amit kért. Fél perc múlva már lent is volt és nekiállt a munkának, én pedig segítettem. Fél hétre készen lettünk a vacsorával. Mivel volt időm, felmentem lezuhanyozni. Nagyon jól esett, ahogy a vizcseppek lassan át járták az egész testem. Fehérneműben léptem be a szobámba. Magamra kaptam egy cicanadrágot és kerestem azt a felsőt, amit gondolatban már kiválasztottam. Éppen felakartam venni, amikor az ajtó hirtelen kinyitódott és Patrick állt előttem.
A meglepetéstől reagálni sem tudtam. Csak álltam ott mint, egy idióta. Az arcomat elöntötte a pír, hogy eszembe jutott, hogy egy szál melltartóban vagyok előtte. Miután észhez tértem, reflexből magam elé tartottam a pólómat és Patrick arcát fürkésztem. Elégedetten vigyorgott, annyira hogy egyből felidegesített. Mit ne mondjak, szívesen letöröltem volna az arcáról.
- Mit keresel itt? - kérdeztem választ követelve.
Ezután gyorsan megfordultam és felhúztam a pólót, majd utána egyenesen Patrick elé álltam.
- Anyukád mondta hogy szóljak neked hogy gyere le, de azt nem mondta hogy ilyen fogadtatásban lesz részem. Jó alakod van cica - mondta elégedetten.
- Nem vagyok cica! Érted? - böktem meg a mellkasát.
- A baby-t kilőtted. Ez maradt - vont vállat.
Idegesen indultam volna ki, de Patrick megfogta a csuklóm és vissza húzott.
- Figyelj, nem igazán örülök a húgommal való barátságodnak. Nem tartozol közénk. Nem olyan vagy mint, mi. Kicsit fogd vissza magad - nézett rezzenéstelen arccal rám - Talán ide költöznötök se kellett volna. Minek jötettek?
- Kurvára nincsen közöd hozzá, hogy anyukámmal mért jöttünk ide! - téptem ki a kezem az övéi közül - Azt meg hogy Phoebe akar velem barátkozni azt majd ő eldönti, de nem értem hogy lehetsz ekkora paraszt! - fakadtam ki.
- Szóval ezt gondolod rólam? Hogy paraszt vagyok? - vonta fel a szemöldökét közelebb lépve hozzám.
- Gyertek le! Kihűl a vacsora! - szólt fel anya.
Választ kikerülve, ahogyan őt is indultam le a lépcsőn.
- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Phoebe lent, miközben köszöntött egy öleléssel.
- Semmi. Patrick... khm bemutatkozott egy kicsit jobban, de nem kell félre érteni! - védekeztem.
- Mindegy, üljetek le és szedjetek levest bátran - tapsolt kettőt anya.
Patrick hagyta, hogy szedjek én előbb. Igazi úriember. Egy paraszt úriember. Hahaha. Egy biztos, hogy ezen a fiún egy jó darabig nem fogok tudni még kiigazodni.

3. fejezet - Emlékek

Csend volt. Úgy fél percig, ugyanis anya elkezdte a kivallató show-ját.
- Na és mióta laktok itt? - kérdezte.
- 3 éve. Anyáék a közelben kaptak munkát - mondta Phoebe.
- Azt hittem ketten laktok a szomszédba. A szüleitekkel még nem volt sikerem találkozni - csodálkozott anya.
-Ritkán vannak itthon. Hetente egyszer - magyarázta meg Patrick.
- Értem. Úgy látom rendes bátyja vagy a húgodnak. Ha unatkoztok gyerekek, gyertek át nyugodtan. Kathe is biztos szívesen lát titeket - ajánlotta fel.
- Köszönjük - eresztett meg egy normális mosolyt a bunkó - És maguk hogy hogy ideköltöztek? - kérdezte, mikor már a második "fogásnál" jártunk.
Gondoltam hogy ha én nem mondom el, akkor majd megkérdi anyától.
- Nos, itt kaptam főnővéri munkát a korházban, és úgy gondoltam mindkettőnknek úgy lesz jobb, ha az emlékektől távol vagyunk - mondta anya elfúló hangon.
- Milyen emlékek? Kathe nem mondott erről semmit - értetlenkedett Phoebe.
- Semmilyen - vágtam rá.
- Nem szereti magát sajnáltatni, de a férjemnek, vagyis az ő apjának szívbetegsége volt és... - kezdte anya.
- Ne folytasd kérlek - néztem, rá könyörögve.
- Katherine! Ez nem hét pecsétes titok és nem kell szégyelni! - szólt rám élesen.
- Jó hogy nem fogom szégyelni hogy meghalt az apám! Igen, meghalt - halkultam el - Tisztában voltunk a betegségével. Fél évvel ezelőtt, itthon voltam apával. Anyának főztünk vacsorát. Egy percre mentem ki az udvarra és mire vissza értem, apa már a földön feküdt, mozdulatlanul. Egyből hívtam a mentőket, de nem tudták megmenteni. Azt mondták egy erősebb szívinfarktust kapott. El se tudjátok képzelni milyen érzés volt... Magamat hibáztatom, mert talán, ha nem mentem volna ki, akkor tudtam volna segíteni neki valahogy és még most is élne. Nem szeretem ezt el mondani másoknak, mert utálom, ha sajnálnak - fakadtam ki, azzal felálltam és elnézést kérve kimentem a kertbe, kiszellőztetni a fejemet.
- Kathe! - jött ki utánam Phoebe - Nem szerettünk volna ezzel felzaklatni - mondta, mire szomorú mosollyal megráztam a fejem.
- Sajnálom - mondtam most már normálisan.
- Lányok, kint van a desszert - szólt ki Patrick.
- Még tőled is bocsánatot kérek, bár paraszt vagy. De ahogy látom a portás szerepét töltöd be - vigyorogtam gúnyosan.
- Ezt elnézem neked cica, de csak most - mosolygott rám.
- Fura vagy - ráztam meg a fejem, majd bementem -Úúú, Tiramisu - ültem le nagy éhes szemekkel az asztalhoz.
A többiek elég érdekes fejet vágtak a gyors hangulatváltozásom miatt, de nem érdekelt. Mindig is ilyen voltam. Feltudtak egy perc alatt dűhíteni - persze nyomós sértéssel vagy okkal - és szomorítani.
-Ez a kedvenc sütije. Kathe ezen él, amíg tud - nevetett anya.
- Értem miért. Igazán finom Mrs. Swertz - mondta Patrick.
- Mondtam már hogy szólíts Kelly-nek és te is Phoebe - mondta anya, mire kapott mindkét Blacktől egy 1000 wattos mosolyt.
Patrick a kis benyalós! Én nem értem ezt a gyereket! Egyik percben még azt mondja, tartsam távol magam a húgától, most meg itt bájolog az anyámnak? Felmondhatok?
- És mennyi idősek vagytok? - faggatózott tovább anya.
- Ikrek vagyunk. Nem rég töltöttük be a 18-at - mondta a lány.
-De én akkor is 2 perccel idősebb vagyok - húzta ki magát büszkén Patrick, mire Phoebe csak a szemét forgatta.
- Kathe hány éves? - kiváncsiskodtak.
- Egy hét múlva lesz 18.
- Köszi anya. Egyenlőre még én is itt vagyok és tudok válaszolni - morogtam.
- De hiszen az mindjárt itt van! Enged meg hogy megszervezzem  a bulit - kérlelt Phoebe.
- Miért? - kiváncsiskodtam.
-Nos - kezdte tárgyilagosan - bár 6 órája ismerlek, de mégis olyan, mintha 6 éve lenne. Úgy érzem jó barátnőm lettél - mosolygott.
- Te is nekem - vallottam be - Ennyi dolgot még senkit nem tudott rólam - nevettem fel.
- Ez csodálatos! Nem Patrick? - érdeklődött nála anya, majd kivitte a tányérokat.
- Rohadtul - nézett rám szúrós szemekkel - Phoebe ideje mennünk.
-Nincs kedvem - sóhajtott az említett személy, de azért felállt.
- Köszönjük a finom vacsorát Kelly - villantott egy mosolyt a fiú - De a szüleink várnak Skype-on - mondta.
- Persze gyerekek, menjetek - kísértük ki őket.
Ami nekem nem állt szándékomban, max Phoebe miatt, de anya amúgy is húzott magával, így nem volt választási lehetőségem.
- Holnap gyors kajálda, sok egészségtelen étellel? - nézett rám az újdonsült barátnőm.
- Ilyen vissza utasíthatatlan ajánlatott, muszáj vagyok elfogadni - mosolyogtam.
- Oké, ebéd környékén jövök. Kelly ugye nem baj ha elrabolom? - kérdezte.
- Dehogy is! Úgyis dupla műszakom lesz - mondta anya.
- Remek - vigyorgott Phoebe, majd megölelt - Sziasztok, jó éjtszakát.
- Jó éjt Kelly. Köszönjük még egyszer. Szia cica - kacsintott, és ő is elindult a szomszéd házba.
Anya nyugodtan bezárta az ajtót, majd mosolyogva elindult a konyhába.
- Mi ez a sejtelmes mosoly? - mentem utána.
- Semmi cica - nézett rám vigyorgott, abba hagyva a mosógatógépbe való pakolászást.
- Idióta becenév, amit kitalált. Idegesítő - mondtam neki.
- Hát szerintem aranyos, jól néz ki, kedves, okos és igazán udvarias. Kislányom főnyeremény ez a fiú - áradozott anya - Nem találsz ilyen embert mindenhol. Amúgy is 18 éves leszel. Ideje találnod egy barátot.
- Bármelyik embert választanám hamarabb mint, őt. Az dolog hogy gyönyörű zöld szemei vannak és szexi szemébe lógó fekete haja, de akkor is seggnyaló paraszt! - mondtam ki, amit gondoltam róla.
- Katherina, vigyázz a szádra - szólt rám.
- Bocsi. Talán rosszul ítélek. Egy hét múlva? - kérdeztem.
- Rendben, majd akkor meglátjuk mi lesz a véleményed - bólintott.
- Én felmegyek aludni. Jó éjt - adtam puszit az arcára - Szeretlek!
- Én is drágám. Jó éjtszakát - mondta és folytatta a dolgát.
Gyorsan felmentem a szobámban, majd letusoltam és a pizsamámat felvéve befeküdtem az ágyba.
Nem akartam anyát traktálni azzal, amit még Patrick pluszban mondott. Még én sem értem igazából. Meg úgy is neki adna igazat. Amin nem lepődök meg. Eléggé elkáprásztatta anyámat.

1. fejezet - Ismerkedés

Hello, hello! Meghoztam az első részt! Van most időm , mert holnap meccsem lesz így nem kell tanulnom. Ez hosszabb, mint a prológus! Jó olvasást!:)

 Egy velem egykorú lány állt előttem. Derékig érő, aranybarna haja lágyan omlott a hátára. Arca sima, kerek és hozzám képest egy fél fejjel magasabb. Rózsaszín toppot viselt, egy farmer rövidnadrággal és hozzáillő sarut. Esküszöm olyan volt, mintha a kifutóról lépett volna le. Ha ilyen emberek vannak az egész városban, én eláshatom magam, a majdnem 170 cm-mel. Annyira elbambultam, hogy anya jelent meg a hátam mögött és kicsit meg is rázott , hogy észhez térjek.
- Jó napot! A nevem Phoebe Black a szomszédban lakom a bátyámmal és láttuk mikor jöttek. Nem akartam tolakodó lenni, ezért hagytam magukat kipakolni. A bátyám sajnos nem tudott átjönni, mert olyan lusta hogy még délben is alszik - mutatkozott be.
A végén jót kuncogtam, amit a lány egy mosollyal jutalmazott.
- A nevem Kelly Swertz. Ő itt a lányok Katherina - mutatott be minket.
Utálom mikor a teljes nevemen szólít. Egyrészt olyan hivatalos, másrészről utálom ezt a nevet.
- Kathe inkább - javítottam ki reflexből.
- Igaz kicsim. Sajnálom, de nekem indulnom kell a munkahelyre. Mit szólnál ha átjönnétek vacsorára a testvéreddel? Ez a minimum azok után, hogy most el kell mennem - mondta anya.
- Jól hangzik. Szívesen jövünk - bólogatott Phoebe.
- Rendben van akkor este 7-kor. Fiatalok én elmentem. Kathe, ne felejts el boltba menni! A pénz a pulton. Hatra itthon vagyok. Sziasztok! -puszilt homlokon és két perc múlva már a kocsijában ülve elhajtott, magamra hagyva a szomszédlánnyal.
Elég kínosan érztem magam. Most mit mondhatnék neki? Az meg pofátlanság ha elküldöm...
- Figyelj, ha nem tudod hogy hol van a bolt, szívesen elmegyek veled és megmutatom - ajánlotta fel.
- Megköszönném - nyögtem ki nehezen - Veszek fel cipőt és mehetünk.
Miután láttam hogy bólintott, kettesével szedve a lépcsőket siettem fel. A szekrényemből kikapva a kiválasztott darabot, rángattam fel magamra. Közben kattogott az agyam. Miért kísér el? Csak kedvességből, mert új vagyok, de közbe le se szar és csak rontaná  a jó hírét, ha nem foglalkozna velem? Vagy  esetleg tényleg ilyen kedves és csak én gondolom túl? Esküszöm a gondolataim egymást ölik, hogy legyen hely az agyamban egy másiknak. Gyorsan szedve a lábaimat mentem le a lépcsőn. Azt hittem egy pillanatig, hogy összeakad a lábam és olyat esek, hogy nézni is öröm lesz. Felkaptam a táskámat és a pénzt, majd szó nélkül kimentünk a kocsimhoz. Beültem a  kormányhoz, míg Phoebe az anyósülésre. A táskámat hátradobtam hogy ne zavarjon és beinditottam a kocsit.
- Menj egyenesen, majd szólók ha kanyarodni kell- utasított kedvesen.
Mire válaszképpen csak biccentettem.
-  És hogy hogy ideköltöztetek? - kezdett bele az ismerkedésbe.
- Anya itt kapott munkát a kórházban, mint fő ápolónő - mondtam lényegében az igazság felét.
- Csak amiatt? És apukád? - érdeklődött.
- A szüleim elváltak és igen csak amiatt - hazudtam.
Semmi kedvem nem volt hogy sajnáljanak mások. Egyedül is átvészelem a dolgokat, már megszoktam.
- Értem itt fordulj jobbra - mutatta.
- Na és ti? Régóta laktok itt a családdal? - kiváncsiskodtam.
- Nem. Pár éve. A szüleink... fontos emberek. Ezért nincsenek itthon állandóan. Hetente egyszer látjuk őket. Konkrétan tesóm az, aki köze áll hozzám - magyarázta - Fordulj balra.
- Ühüm - bólintottam mindkettőre - Figyelj - vettem bátorságot - Ha végeztünk és kipakoltam, átjösz megnézni egy filmet? Senkit nem ismerek és örülnék ha...
- Örömmel - csillant fel a szeme.
- Oké, mit nézzünk? - kérdeztem mosolyogva.
- Horrora akadva 5 Léégyszii! Nekünk megvan, áthozom - kérlelt.
- Rendben. Úgysem láttam még - egyeztem bele.
Még egy ideig beszélgettünk és közbe navigált. Jó kedvvel sétáltam a boltba vele és szedtük össze ami kell. Gyorsan kifizettem és már indultunk is haza. Az úton folyamatosan beszéltünk és be nem állt a szánk. Mintha már vagy 10 éve ismerném. Magamat is eléggé megleptem, hogy ennyire megnyílok előtte.
- De tényleg! WC papírral volt betekerve, mert szerinte ez poén - közöltem vigyorogva, miközben Phoebe hitetlenül felnevetett.
Mikor egy pillanatra a lányra néztem, rájöttem hogy teljesen más, mint amilyennek gondoltam. Tipikus plázacicának néztem és azon tűnődtem hogyan került ide. Most meg kiderült, hogy tisztára normális és sok közös is van bennünk. Tekintetem visszatévedt az útra és azonnal a fékre tapostam, ugyanis mintha valami fekete árnyékot láttam volna elsuhanni előttünk és nem igazán akartam kockáztatni. A kocsi olyan erővel fékezett le, hogy azt hittem mindketten itt halunk meg. Na jó nem, csak felkenődünk az ablakra. Szép kis agyrázkódás lett volna mit ne mondjak. A szívem kétszázzal vert és az adrenalin csak úgy áramlott a testemben.
- Úristen! Sajnálom...  egyszerűen csak láttam ott valami fekete dolgot elmenni és azt hittem neki megyek, de lehet hogy csak képzelődöm - kértem bocsánatott.
- Nincs semmi - mondta nyugodtan, de egy pillanatra, mintha félelem jelent volna meg az arcán.
Bólintva beindítottam  az autót és 5 perc múlva már a két ház között voltunk. Óvatosan leparkoltam, Mikor leállítottam a motort, Phoebe azonnal kipattant.
- Valami baj van?- fürkésztem.
- Nem, nincs! - tiltakozott - Hazamegyek, előkerítem a filmet. Negyed óra múlva csengetek - hadarta és már rohant is.
Értetlenül néztem utána, de betudtam annak, hogy ő is valami kisebb sokkot kapott, így vállat vonva bezártam a kocsit. És a kivett szatyrokat megfogva indultam be a házba.

Prológus

Sziasztok! Egy új blog féleségbe belekezdtem, hát majd meglátjuk hogy tetszik. Nem tudom milyen rendszereséggel hozok részeket, de hetente megpróbálom minimum! Most hoztam valami prológus féleséget. Nézzetek bele! A hét folyamán a fejléc is felkerül! Jó olvasást!:)

Talán így jobb lesz? Nem hiszem... Egy költözéssel semmit nem lehet megoldani szerintem, bár anya az ellentétjét vallja. Mindig vitatkozunk, de nem vesszük komolyan. De azért nem értem hogyan gondolta hogy, egy Isten háta mögötti helyen fogom az utolsó évemet eltölteni a gimiben?
Lassan már harmadik napja vagyok itt. A netet sikerült ma már bekötettni, így legalább valami élet van itt. A pakolással már készen vagyok, hiszen jobb dolgom nem volt. A szobámmal elég jó munkát végeztem. Most nem egoizmus, de tényleg! Kifestettem meg minden.
- Kathe! - szólt fel anya.
- Megyek! Egy perc! - szóltam vissza.
Kikapcsoltam a gépem és azon gondolkoztam, hogy majd este neki látok az én kis saját könyvem folytatásának. Most csak az emailem átfutattására volt időm. Néhány jó barátom írt, hogy milyen az új környezet. Vissza is írtam pár mondatban, de ők is csak kedvességből vagy éppen sajnálatból üzentek. Miamiban nem volt legjobb barátnőm. Csendes voltam és kerültem a balhét, ezért mások se kötöttek belém.
Lassan mentem le a lépcsőn, hiszen ráérek. Még egy hónap van a suliig, tehát feljogosít hogy élvezhessem a nyári szünetet. Amugy is egy barátom sincs itt, az  utcán pedig senki nem igazán vett észre. Akár beöltözhetnék egy nagy piros paprikának akkor sem venne itt észre senki.
- Tessék? - értem le.
- Elkéne menni a boltba délután - közölte - Szeretném ha elmennél, nekem be kell mennem az új munkahelyemre. Vacsora előtt itthon vagyok - mondta.
- Rendben - egyeztem bele.
Úgy sem volt jobb dolgom. Mióta anyával ketten vagyunk ez nem csak anya-lánya kapcsolat, hanem az anyukám a bizalmasom!
- Örülök. Amugy is kimozdulhatnál szivem. Két napja ki sem léptél a házból - nézett rám.
- Kint sem csinálnék semmivel sem többet, mint bent. Így egyszerűen fölöslegesnek tartom - magyaráztam meg.
- Hogy mindig okosat tudsz mondani és... - befejezni viszont nem tudta, mert csengettek.
Eléggé meglepett hiszen nem ismerünk itt senkit. Ez a nap fénypontja! Tiszta izgalmas! Húúú!
- Hagyd majd én kinyitom. Te inkább néz rá a húsra - mosolyogtam.
- Óh, a csudába! Tényleg - szaladt ki a konyhába.
Siettem az ajtóhoz, egyrészt kiváncsiságom miatt, másrészt pedig az illető ráfeküdt a csengőre és ha így folytatja, megsüketülök.
-Hello - köszönt az ajtóban álló személy, mikor ajtót nyitottam.