10. Fejezet - Reménytelenül

A héten Phoebe egész végig a szülinapomról beszélt, hogy kiket hív meg, hol lesz, milyen lesz a dekoráció stb. Bár semmi kedvem nem volt ehez az egészhez, de inkább mondja el mire készül és nekem csak meg kelljen lepődnöm.
Eközben Patrickot ahogy tudtam kerültem, bár néhány közös óra ellen nem tehettem semmit. Ilyenkor bökdösött és leveleket dugdosott a kapucnimba. Otthon meg mikor átakart jönni anya elküldte mondván felidegesítene. Közben anya meg a Black szülők próbáltak rájönni hogyan szedjék ki belőlem Auronát. De eddig semmi. Minden olyan cseszettül reménytelen! A démon énemet nem tudják kiszedni belőlem, Patrick meg egy bunkó, pedig már azt hittem normális és a francba is de kedvelem! De attól még utálom is!
Szombat van. Ami azt jelenti, hogy anya esti műszakra megy, így Phoebe jön át hozzám estére.
- Nagyon vigyázz magadra! Ha valami baj van rögtön hívj! - szólt rám.
- Nyugi nem lesz semmi. Amugy is mindjárt jön Phoebe. Menj nyugodtan! Szia - adtam egy puszit az arcára mielőtt kilépett.

- Sziaa Kathy- ölelt meg - Későn jöttem?
- Helló! Dehogy anya vagy 10 perce ment el csak - nyugtattam meg.
- Nagyszerű, mert ezt lehet nem díjazná - vett elő egy üveg Jack Danielst.
- Jól megy - bólogattam elismerően.
- Tudom - vigyorgott - Figyelj nem tudom miért nem engeded Patrickot a közeledbe. Igazából nem is tudom mi van köztetek, de látszik hogy eléggé kivagy tőle, így gondoltam játszhatnánk egy játékot - ajánlotta fel.
- Milyet? - érdeklődtem.
- Van  egy top 10-es lista emberekkel akiket nem bírsz. Elmondod csak a keresztnevét, hogy mit művelt veled és mindig a dupláját iszod az előzőnek - magyarázta.
- Rendben - egyeztem bele.
Bár soha nem rúgtam be, de úgy éreztem hogy akármilyen érzés is rám fér.
- Oké, majd én kezdem. William, aki elsős koromban bemesélte nekem hogy milyen menő lesz, ha fodros szoknyába jövök. Én meg hülye megfogadtam a tanácsát és közröhej tárgya lettem. Menjen a francba! - kortyolt egy nagyot az üvegből.
- Oké - kezdtem, mikor rám nézett - Sebastian akibe óvodában azt hittem szerelmes vagyok és pont ő volt az, aki tesi órán felbuktatott. Menjen a francba! - húztam meg az üveget.
Igazából rosszabb ízre számítottam, bár így is égette a torkomat.
Először csak az általános iskolai emberekből hoztunk fel pár embert, majd a régi sulinkból és néhány nyárról.
- A top 2 - kezdtem el gondolkodni - Emily! Aki olyan picsa volt hogy konkrétan letépte rólam a ruhát tavaly, mert olyan féltékeny volt hogy jóba voltam az expalijával. Menjen a francba! - kortyoltam bele 18-at az üvegbe.
- Úgy van! És az én listám nyertese pedig Elisabeth! Aki akkora egy kurva még árnyvadász létére is, hogy leakarta nyúlni tőlem Adamet, mert szimplán nem bírt, de persze nem jött neki össze, mert Adam engem szeret, de akkor annyira felidegesített és nem bírom azt a nőt, úgy hogy menjen a francba! - húzta meg jó sokszor az üveget, majd felvihogott.
- Top egyem, a drágalátos " én tíz perccel idősebb vagyok" Patrick Black. Aki annyira egy bunkó, egocentrikus idióta, hogy az már nekem fáj. De ez még nem minden! Olyan, aki nem tartja be az ígéret és rohadtul skizofrén, de még is valahogy kedvelem. Menjen a francba! - húztam meg a üveget jó párszor.
- Úú tudod mit kéne csinálnunk? Menjük esti sétára! - vetette fel a ötletet Phoebe.
- Rendben - ugrottam fel és szószerint nekimentem az ajtónak - Basszus - kezdtem el nevetni.
- De béna vagy - nevetett és indult az ajtóhoz, de az kinyitódott és őt is fejen csapta.
- Na ki a béna? - röhögtem.
- Phoebe, Kathe mi van itt? - kérdezte egy ismerős hang.
- Hannuka - kiáltottam fel.
- Részegek vagytok? - lépett előrébb Patrick.
- A-aa - ráztuk a fejünket.
- Na jól van Phoebe gyere menjél fel aludni. Felkísérünk - fogott kézen.
Phoebe könnyebb eset volt ő csöndben duzzogva bement a vendég szóbába és kidőlt.
- Gyere megyünk mi is aludni - kezdett el húzni.
- Mi? Én? Nem! - ellenkeztem.
- Dehogynem! - mondta.
- Menj a fanclubbodhoz, engem hagyj! - kértem.
-Féltékeny vagy még mindig? - vigyorgott.
- Igen! És akkor mi van? Megígérted hogy mellettem maradsz, de más csajok jobban érdekeltek és úgy látszik nekik is bejön a szexi tested - buktam ki.
- Szóval szexi vagyok? - kérdezte.
- Neked komolyan ennyi ragadt meg a szövegemből? - vihogtam.
- Figyelj. Azt direkt csináltam. Kiváncsi voltam a reakciódra - adta meg magát.
- Hogy te mekkora szemét vagy jézusom! És én még is kedvellek - ráztam a fejem.
- Mi? - nézett rám elképedve.
- Majd arra fogom hogy részeg vagyok - mérlegeltem a helyzetet, majd lehúztam a tarkójánál fogva, és megcsókoltam.
Az elején meglepődött, de utána visszacsókolt, ami boldog érzéssel töltött el. De ennek a pillanatnak hamar vége szakadt, ugyanis megfosztott a szájától.
- Feküdj le - kérte nagy levegőt véve.
- Aludj velem - kapaszkodtam belé.
- Rendben - kezdett el húzni a szobám felé.
Beérve szédelegve átöltöztem pizsomába, majd Patrickot invitáltam az ágyba, mikor már befeküdtem. A fiú halkan elkáromkodta magát, majd levette a cipőjét a zoknijával együtt és a nadrágját majd befeküdt mellém az ágyba. Szorosan hozzábújtam és éreztem ahogy szorosan átkarol, majd elalszok.

9. Fejezet - Vita

Nincs mentség ennyi késésért! Magyarázkodni se  akarok, egyszerűen  nem volt időm és ihletem, de most itt vagyok egy új résszel!:)

Büdös, vizesronggyal a fejemen tértem magamhoz. A fejem hasogatott a sok információtól és az sem segített, hogy öt szempár bámult, folyamatosan.
- Kathe jól vagy? - kérdezte anya.
- Persze. Hiszen most tudtam meg hogy félig sátán, vagy mi a jó Isten vagyok, mert az apám is az, plusz félig fényvadász, ahogy te és ők. Ugyan mi baj lenne? - kérdeztem élel a hangomban, mikor felrobbant egy villanykörte.
- Kathe - szólt rám anya.
- Majd veszek újat - legyintettem.
- Cica megkell tanulnod használni az erőd és uralkodni magadon. Mi segítünk -  mondta Patrick és fura módon hittem neki.
- Tudom használni az erőm. Bármit nekitudok dobni valaminek, felgyújtani, robbantani vagy lebegtetni, könyvet, poharat, vagy akár egy fotelt emberrel - mondtam és az említett dolgok körbelebegtek felettünk.
- Kathe leraknád kérlek Phoebe-ot? - kérdezte Nick.
- Persze - állítottam le - Pusztán csak gondolnom kell és megtörténik - mondtam egyszerűen.
- Ki kell találnunk hogyan távolíthatjuk el Auronát - mondta Carol.
- Ami persze nem fog megtörténi - nevettem fel ördögien.
Ez nem is én voltam. Vagyis az én testem, de a hangom nem ilyen.
-  Kathe? - kérdezte félve Phoebe.
- Mért hiányoljátok a kis csitrit? Foglalkozzatok inkább velem! Drága Katheteknek sok volt az információ, így az agya gyenge. Túl könnyű volt átvenni a helyét, erre a kis időre - vigyorogtam.
- Mit akarsz? - sziszegte anya.
- Csak a lányod teste kell. Eljön majd az idő mikor legyengül és örökké átvehettem az irányítást és akkor végre megfizettek hogy megöltetek annyi démont apánk udvarából! - vicsorogtam - Szóval élvezzétek az életet míg lehet. Phoebe dugasd meg magad Adammal nem kell kéretni magad. Patrick drágám - simítottam végig akaratlanul az arcán - te meg szedd fel gyorsan ezt a szakadt rongyot, míg önmaga - nevettem.
Aurona menjél vissza ahonnan jöttél - kiáltottam a saját hangomon, erősen koncentrálva.
Pár másodperc múlva újra önmagam voltam.
- Sajnálom - csak ennyit bírtam mondani - Én nem így gondolom. Igazából nem is én voltam - magyarázkodtam.

Ezen megnyilvánulásom után, mindig volt valaki velem. Már nyoma sem volt az átlagos életemnek.
Ma van az első nap a suliban. Igazából, más izgulna, mert "Úristen első nap", de én az ellentét vagyok. Pont hogy nem érdekel. Az épület kinézete, mint az összes többi. Minden óra elején bekellett mutatkoznom és valami papírt aláiratnom. Phoebe egész nap mellettem volt, de Patrick le se szart, pedig utolsó két hétben hogy mondogatta, hogy ha szükségem van rá szóljak, Ő figyel rám . Aha. Látom. Eljött a suliba és inkább a népszerűsègben és a lányok olvadozásában fürdik. Bekaphatja!
A nap unalmasan telt, szokásos. Megkaptuk az órarendet, illetve felolvasták a házirendet.

Suli után egyedül tartottam hazafele, mert Phoebe, Adamhez ment. Dúdolgattam a kedvenc számomat, amikor valaki megérintette a hátamat. Reflexből csaptam oda a mellettünk lévő falhoz.
- Aúú - kiáltott fel.
- Megtanulhatnád már hogy ne osonj a hátam mögött - fordultam felé unottan.
- Rendben, na! - tápászkodott fel.
- Miért jöttél? - érdeklődtem.
- Tudod haza akarok menni, mint a többi diák - magyarázta gúnyosan.
- Meg figyelni akarsz rám - folytattam.
- Hogy telt a napod? - hagyta figyelmen kivűl amit mondtam.
- Hát nem jobban, mint neked - válaszoltam.
- Hogy érted? - értetlenkedett.
- Van  egy kis rajongó táborod. Nem vetted még észre? - néztem rá.
- Féltékeny vagy? - vigyorgott.
- Tudod ha kicsit félre tennéd az egód és elgondolkodnál azon, hogy megígérted hogy mellettem maradsz és betartod, akkor talán leesnének a dolgok - magyaráztam hevesen.
- Tudom mit igértem! De szerinted nem lenne feltűnő ha egyből veled foglalkoznék? Még azt hinnék szerelmes vagyok beléd - mondta.
- És rontana az imidzseden vagy mi? - kérdeztem dühtől forrva, de utána leestek a dolgok - Te csak azért vagy velem, mert a szüleid mondták igaz? Meg nem akarod hogy egy ilyen kis por lányka kikotyogja a titkodat mi? - üvöltöttem rá és biztos vagyok benne, hogy a szemeim vörössé váltak.
Patrick nem válaszolt semmit csak nézett maga elé.
- A hallgatásoddal mindent elárultál - indultam a bejárati ajtónk felé - De hogy tudd - fordultam még vissza - Reméltem hogy leveszed az álarcod, ha már nem kell titkolóznod. De nem, még mindig bunkó vagy. Cseszd meg Patrick Black! - mondtam és beléptem az ajtón.
- Szia kicsim hogy vagy? Milyen volt az első napod? - kérdezte anya tőlem.
- Pocsék unalmas. És van egy kérésem.
- Mi? - nézett rám.
- Patrickot többé a közelembe ne engedjétek, mert esküszöm felgyújtom. Túl messzire ment az egoizmusával és csak szórakozik velem, amiből kösz nem kérek - mondtam.
- Rendben van. Majd akkor beszélek a szüleivel, hogy Phoebe legyen veled több időt ha tudd - bólintott elgondolkozva.
- Köszi - mosolyodtam el, majd felmentem a szobámba.
Nekiálltam a blogomnak, ugyanis rettentően elhanyagoltam, de olyan hét óra környékén Phoebe hívott.
- Sziaa! Figyelj megkell beszélnünk a szülinapodat! - közölte ellentmondás nem tűrő hangon.
- Rendben - sóhajtottam - Megszervezheted az egészet, de semmi rózsaszín - kötöttem ki.
- Semmi rózsaszín. Értem - képzeletben láttam ahogy bólint és felírja magának - Te nem tudod mi van Patrickal? Mióta hazaértem a hátunk mögötti erdőben gyilkolja a fákat - mondta.
- Fogalmam sincsen - hazudtam.
Talán Patricknak bűntudata van? Ááá, az nem lehet. Inkább csak zavarja hogy most nem ő nyert.
- Rendben, de megyek anya  beszélni akar velem. Reggel fél kilenckor ház előtt puszi - köszönt el.
- Oké, szia - tettem le.
Ezek után folytattam a blogolást, megvacsoráztam anyuval és lefeküdtem aludni, mert holnap megint iskola.

8. fejezet - Változás

Csumi! Köszönöm Zsófi komiját és hogy a nevet is irt. Itt a rész ahogy ígértem.  A komment megmarad nem hiszem hogy olyan sokat kérek vele. Jó olvasást! Laters xx:)

Csak úgy betörtem a ház ajtaját - szó szerint - és rohantam fel a szobámba, ahol az ágyra vetettem magam.
- Istenem - kezdtem el zokogni.
- Nem is értem mit eszik rajtad ez a Patrick gyerek - fintorgott mellettem egy lány.
- Jézusom! Ki vagy te? Hogy kerültél a szobámba? - ijedtem meg, majd szemügyre vettem.
Hosszú fekete haja volt, vörös szemmel pont mint, nekem. Falfehér bőrét pedig fekete ruhák takarták.
- Aurona vagyok - felelte - És belőled jöttem ki.
- Mi?! - értetlenkedtem.
- Mit nem értesz? - förmedt rám - Szerinted mért vannak képességeid és vörös szemed? Mert benned vagyok és kezdtem kiterjedni - mondta gúnyosan.
- Én semmit nem értek - ráztam a fejem.
- Nem is baj, így legalább könnyebb dolgom lesz - vigyorgott önelégülten - Majd egyszer rá jösz - nevetett és eltűnt.
- Kathe! - rázott valaki, mire morogtam egyet - Katherina - szólított most már a teljes nevemen.
De utálom a teljes nevem!
- Csak Kathe! - rivaltam a személyre, majd egy suhintással a falhoz löktem, de utána egyből észhez tértem - Francba! - ültem fel - Jól vagy? - kérdeztem Patricktól.
- Persze - állt fel - Figyelj, bocsánatot jöttem kérni hogy így neked estem. Mikor a szemed.. tudod, na akkor látszott hogy te se tudod mi történik veled. Segíteni szeretnénk. A szüleink most értek haza, gyere át ők tudnak ezzel kezdeni valamit - mondta kedvesen.
Annyira meg voltam ijedve az álmomtól, hogy egyből rábólintottam a dologra.
- Egy perc, csak összeszedem magam - szóltam oda rekedtes hangommal.
Egyből a fürdőbe vettem az irányt és a tükörben örömmel konstantáltam, hogy a szemem már az eredeti színét élvezi. Gyorsan átfutottam fésűvel a hajam, rendbe szedtem az elkenődött sminkemet, majd Patrickhoz csatlakozva mentem át hozzájuk.
- Tudod, jobban szeretem a szokásos barna szemedet. Az jobban illik hozzád cica - kacsintott.

- Jézusom annyira aggódtam - ölelt meg Phoebe - Jól vagy? - fürkészet.
- Nem - ráztam a fejem.
- Khm - hallottunk egy hangot hátulról.
- Ohh. Anya, apa, ő itt Katherina - mutagatott.
- Csak Kathe - javította ki a bátya.
-Nagyon örülünk Kathe - mosolygott Mrs Black.
- Örvendek - mosolyogtam vissza.
Nagyon hasonlítottak a szüleikre. Az anyukájuknak szintén aranybarna haja van, 40-es évei elején járó nő. Az édesapjuknak nagyon sötétbarna haja van, majd hogy nem fekete, ő pedig 40-es évei közepén járhat. Patrick kiköpött apja, de az apjának már markánsabbak a vonalai, arca.
- Talán üljünk le a nappali - mondta Mr Black.
Szótfogadva mentünk utána.
- Szóval Kathe - kezdte az ikrek apja - Hallottuk hogy te is a mi világunkból való vagy és hogy nem tudod mi vagy pontosan.
- Igen Mr Black - mondtam.
- Jaj szívem tegezz nyugodtan minket. Én Carol vagyok ő a férjem Nick - mosolygott Carol, mire bólintottam.
- Tehát - kezdtem volna, de megint csöngettek.
- Egy pillanat - szólt Phoebe, majd kiszaladt kinyitni az ajtót.
Fél perc múlva az ANYUKÁMMAL jött vissza.
- Anya mit keresel itt? - értetlenkedtem.
- Azt majd később elmagyarázom - legyint - Inkább mond el hogy mi van veled - kérte.
Még mindig nem értettem pontosan mi van, de beleegyeztem és képzeletbeli listámra feljegyeztem a dolgot.
Összeszedtem a gondolataimat és azon gondolkoztam hogy elmondjam e az álmomat, de utána inkább az elmondásnál döntöttem, ugyanis így legalább hátha segítek ezzel.
- Szóval akkor kezdődött mikor megtudtam ti mik vagytok. Azon a napon hazamentem a cuccaimért, és amikor gondoltam hogy becsukom az ablakot az megtette magától, de gondoltam ez csak a szél volt. Utána ez volt az ajtónál csak kinyílt magától, hozzá se értem! Nem akartam elmondani ezt senkinek, mert én is megijedtem hogy mi van, de ezek a dolgok folyamatosak lettek. Amikor kicsit is ideges lettem, valamit csak úgy a falhoz csaptam gondolatban, és az  meg is történt rendesen! De az előbb Patrick nekem állt, mert észrevette a furcsaságokat, de annyira felidegesített azzal, hogy elmondja anyának, hogy dühömben véletlenül a falhoz csaptam és a szemeim vörössé változtak. Halálosan megijedtem átrohantam a saját házunkba, magyarázat nélkül. Elaludtam és álmomban megjelent egy lány. Fekete haja volt, hófehér bőrrel és vér vörös szemmel. Azt mondta bennem növekszik és hogy ezeket a dolgokat ő okozza. Fogalmam sincsen ki volt ő - kezdtek el folyni a könnyeim.
- Mondta hogy mi a neve? - kérdezte anya.
- Aurona - válaszoltam halkan.
- A jóslat elkezdődött - szólalt meg Nick halkan.
- Micsoda? - kérdezte Patrick.
- Mindjárt jövünk gyerekek csak megbeszélünk valamit - mondta Carol és kimentek a konyhába.
- Minden rendben lesz - simogatta meg a hátamat Phoebe.
- De mi a kurva életért nem lehet elmondani, hogy mi a franc van? -  kezdtem el dühöngeni.
- Mindjárt megtudod Kathe kérlek nyugodj meg - mondta Patrick.
- Nem tudok megnyugodni! - ráztam a fejem idegesen.
- Dehogy nem! - mondta, majd letörölte a könnyeimet és gyengéden átkarolt.
Fél perc múlva sikerült megnyugodnom a karjaiban.
- Tudom hogy most ez nyálas lesz és én se igazán szeretem az olyan dolgokat, de köszönöm hogy itt vagytok mellettem - mondtam.
- Jaaaj te vagy a legjobb barátnőm! Ez természetes bolond! - válaszolta Phoebe.
Patrick meg csak a hajamba csókolt, amitől az egész testemet kirázta a hideg, olyan jól esett.
- Gyerekek ideje megtudnotok valamit - mondta anya, amikor visszajöttek - Régen megjósolták hogy egy vadásznak és egy démonnak gyereke lesz, és benne egy olyan gonosz növekszik majd, aki átveheti a világfelett az uralmat. Kicsim - fordult felém - Ideje azt megtudnod hogy én is vadász vagyok és beleszerettem az igazi apádba aki Aurel volt. Nagyon boldogok voltunk. Teherbe estem tőle és akkor elmondta hogy ő a démon, aki az árnydémonok felett uralkodik. Nagyot csalódtam benne és magamat átkoztam hogy, hogy nem vettem észre. Bármennyire is szerettem muszáj voltam szólni a többi vadásznak, akik sikeresen elpusztították őt. Akkoriban volt egy legjobb barárom, John. Igen, a nevelő apád, akit te az igazinak hittél. Elmondtam neki hogy terhes vagyok és annyira jó volt hozzám, hogy azt mondta másoknak hogy összejöttünk és hogy tőle várok gyereket. Ha ezt nem mondta volna, én már rég halott lennék. Nagyon sokkal tartozom neki... És Kathe nem szívroham vitte el hanem egy árnydémon ölte meg, amíg te kimentél a kertbe - fejezte be.
- Akkor én?.. - nem bírtam tovább folytatni.
Túl sok volt megint az információ. Dühös voltam, szomorú és zavart. Csak aludni akartam vagy hogy csípjen meg valaki és felébredjek ebből a borzalmas álomból.
- Igen te vagy a jóslatból a lány, aki félig fény vadász, félig démon - bólintott anya, reagálni viszont nem tudtam, mert eltűnt előlem a világ.

7. fejezet - Jelenségek

Chiaoo!:D Nincs sok hozzáfűzni valóm, csak annyi, hogy következő rész egy komi után lesz, és ezuttal meg is várom! Jó olvasást! Laters! ;)

- Kathe - ugrott a nyakamba Phoebe - Annyira örülök, hogy tudsz mindent és mégis itt vagy.
- Mért mit gondoltál? Hogy égnek álló hajjal, sikongatva kirohanok a világból? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nagyjából - bólogatott, mire kitört belőlem a röhögés.
- Azért ha legközelebb ne tépd ki az ajtót - nevetett Patrick, hátul.
Teljesen kiment a fejemből - kösz Patrick - most megint eszembe jutott. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról.
- Mi a baj? - fürkészet Phoebe.
- Semmi - mutattam egy hamis vigyort.
- Rendben, akkor a rég idők emlékére, film nézés? - kérdezte.
Kiválasztottunk egy filmet és nagylelkűen felajánlottam hogy majd én megcsinálom a popcornt. A konyhában kivettem és próbáltam kinyitni, de nem ment. Felidegesítettem magam ezen az apró dolgon, hogy hogyan lehetek ennyire béna, mire a zacskó felrobbant. Nem volt nagy hangja, de azért eléggé megijedtem. Tudtam, hogy megint én voltam. Visszaérve hozzájuk, Patrick eléggé méregetett. Szerintem sejt valamit, de nem akarok nekik elmondani semmit, amig én sem tudom hogy mi történik velem.

Egy hét telt azóta hogy náluk aludtam. A suli utolsó éve is lassan kezdődik, de ez a legkisebb gondom. Azóta a nap óta, ezek a fura dolgok egyre gyakoribbak lettek. Esetleg, gondolok arra hogy leakarom oltani a villanyt, megteszi magatól, bár ezeket nem mindig csinálja. Rájöttem hogy csak akkor ha valamennyire ideges vagyok. Tegnap például oda lebeget hozzám egy serpenyő, mikor szitkozódtam, mert oda égett az étel. Az ikerpárnak nem mondtam el, mert még én sem tudom mi vagyok. Persze mindennap találkozom velük, bár Patrick azóta méreget. Tudja hogy valami nincs velem rendben és próbál rájönni. Ezen kivűl megtudtam még pár dolgot a fény vadászokról. A bölcseknek egy Lux nevű Istennő ad útmutatást. Nem tilt meg senmit, de a fiatalabb fény vadászokat jó útra téríti.
Ma is megyek át hozzájuk, viszont most nem popcornt, hanem mekis kaját eszünk, miközben megnézzük a Kaptárt.
Becsengettem és vártam hogy ajtót nyissanak. Phoebe-val találtam magam szembe.
- Sziaa csajszi! Patrick nincs még itthon, de azt mondta várjuk meg - mondta, miközben beengedett.
- Oké - egyeztem bele, majd bementünk a nappaliba.
- Figyelj a bátyám nevében is bocsánatot akartam kérni a régi viselkedéséért - hajtotta le a fejét - Csak azt hitte hogy te is olyan ember vagy, aki kideríti a titkunkat és elrohan, hogy ország-világ előtt elmondja mindenkinek. Ezért is félt engem az emberektől, meg gondolom mesélte azt a történetet, mikor egy fény vadász és egy ember egymásba szeretet - nézett rám választ várva, mire bólintottam - Ő meg ezért tartja magát távol az emberektől. Nem akar olyan sorsra jutni mint, az ősünk, és úgy látom mintha te megkutyultad volna benne a dolgokat - magyarázta.
- Értem - bólintottam.
Túl sok információ. Szóval Patrick azért nem akart/akar a közelemben lenni, mert fél hogy belém szeret? Mi van?! Ez hülyeség! Azt hiszem...
Az ajtó hirtelen kivágódott és az említett személlyel találtam magam szembe. Felfogni nem volt időm semmit.
- Mi vagy te? - esett nekem.
- Neked is szia - néztem rá nyugodtan.
- Ne játszd nekem a hülyét! Egy ideje figyellek és valami nincs veled rendbe.  Mi vagy te? - ismételte meg az előző kérdést kíméletlenül.
- Mi folyik itt? - kérdezte a lány.
- Phoebe ebből te maradj ki - szólt rá Patrick.
- Mi az hogy figyeltél engem? Mi jogon? - akadtam ki.
Kezdtem ideges lenni.
- Valami nem volt veled rendbe, mondom, és nem akartam hogy Phoebe-nak baja essen - mondta idegesen.
- Hogyne - mondtam gúnyosan -  És honnan veszed azt hogy van velem valami? - érdeklődtem.
- Kutakodtam - kezdte.
Mi az hogy kutakodott? Joga nincsen ehez! Mit turkál ő, az én cuccaim között? A francba már!
- És láttam hogy az elmúlt egy hétben elég sok dolgot kidobtál. Megnéztem őket és valahol bevolt horpadva, vagy éppen eltört - mondta.
- És te ebből szűröd le hogy én valami lény vagyok, hogy kukázol nálunk? - nevettem fel idegesen.
Próbáltam leszarom arcot vágni és hülyének nézni a fiút, hogy ilyet gondol, de igaza van. Azok azok a dolgok amiket véletlenül gondolatban falhoz vágtam.
- Igen! Ez nem normális! - ordította.
- Mert te annyira tudod hogy mi a normális fény vadász. Ugye? - kérdeztem vigyorogva, amire még inkább ideges lett.
- Gondolom akkor nem baj, ha elmondom Kelly-nek a törött dolgokat, meg hogy majd nem meghaltál egy kamion által - nézett rám.
- Anyámat hagyd ki ebből! Megértetted?! - kiabáltam rá, annyira felidegesített ezzel.
Egy lökés hullámot éreztem, mire Patrick a falnak csapódott. Döbbenten nézett rám, ahogy húga is. Fogalmam sincsen hogyan csináltam.
- Kathe a szemed... - mondta Phoebe.
Értetlenül néztem rá, mire megfogta a tükröt az üvegasztalról és odaadta nekem. Elvettem tőle és megnéztem mi van velem. A szemem tűzpirosan lángolt. Életemben nem láttam még ilyet. Az idegességem ennyire elfajult volna?
- Kathe, mi ez? - kérdezte Phoebe.
- Én... - nem tudtam mit mondani, elkapott a félelem - Fogalmam sincsen - ráztam a fejemet - Sajnálom - mondtam és kirohantam a házból át a miénkbe.

6. fejezet - A titok

Sziasztok! Tudom hogy nem jött semmilyen komi, de nem bírtam várni az új résszel. Jó olvasást!:)

Már másfél hete itthon vagyok. Patrick az ájulásom után hazavitt és felhívta anyámat, aki orvost hívott annyira megijedt. Esélyem se volt a fiúval négyszemközt beszélni, hogy hogyan mentett meg. Az orvos sínbe tette a lábamat. Már másfél hete itthon fekszem és unatkozom. Patrickot azóta nem láttam, de Phoebe hazajött és szinte mindennap itt van. Ma is elvisz az orvoshoz hogy levegyék a sínt a lábamról.
- Kathe! Készen vagy? - kiáltott fel Phoebe.
- Igen - kezdtem el lemászni a lépcsőn.
Sikeres akcióm után beszálltunk a lány kocsijába és elindultunk a kórház fele. Ott az orvos amilyen gyorsan tudott megszabadított ettől a borzalomtól és indulhattunk hazafele.
- Egy valamit még nem értek - értetlenkedtem.
- Micsodát? - nézett rám egy pillanatra az útról.
- Nem tudom még mindig hogy hogyan szabadultam ki a vízből. Patrick nem mondta el? - érdeklődtem.
- Kathe... szerintem ezt kettőtöknek kéne megbeszélnie - mondta.
- Jó, igaz. Akkor majd ma átmegyek - válaszoltam - Drága barátnőm - jutott eszembe - Mindent tudunk egymásról csak egy dolgot nem. Van neked barátod? - vigyorgott.
Már régóta meg volt benne ez a kérdés, de mindig elfelejtettem, amikor volt rá alkalmam hogy megkérdezzem.
- Igen van - pirult el - Adamnek hívják. Hazaviszlek és megyek is át hozzá.
- Ohh milyen jó dolgod van már - mosolyogtam - Hogyan jötettek össze?
- A szüleink mutattak be egymásnak. Semmi kedvem nem volt aznap elmenni, de őszintén szólva, nem bántam meg - mesélte.
- Elhiszem, pedig a szülős bemutatás általában nem jön össze. Sokáig - gratuláltam.
- Köszi - mosolygott - És neked? - állította le a kocsit.
- Az égvilágon senki - ráztam meg a fejem.
- Aha - biccentett, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem.
Elköszöntünk egymástól és én indultam is hozzájuk. Muszáj voltam megbeszélni vele ezt az egészet. Csengettem és trappolás után ajtót nyitottak.
- Hello beszélnünk kell - mondtam kertelés nélkül.
Szó nélkül arrébb állt, hogy betudjak menni, majd a nappaliba vezetett. Mivel nem mondott semmit így elkezdtem.
- Azért jöttem hogy megköszönjem hogy megmentettél. Másrészről kiváncsi vagyok. Hogyan sikerült megmentened? - kérdeztem.
- Leszedtem rólad azt a valamit - válaszolta egyszerűen.
- Akkor mi volt az a fény a víz alatt? És hogyan tudtál olyan gyorsan úszni? - tettem fel az engem nyomasztó kérdéseket.
- Szerintem túlságosan elszorította az az állat a lábadat és csak képzelted - mondta.
- Nem! - kiáltottam, mire kicsit hátratántorodott a fiú - Biztos vagyok benne hogy nem képzeltem! Tudom!
- Nem tudsz te semmit! Nem olyan vagy mint mi, hát nem érted? - esett nekem.
- Nem, nem értem! Semmit nem mondasz el nekem! - akadtam ki.
Abban a pillanatban úgy éreztem hogy szét tudnék törni valamit vagy még jobb, megölni valakit. Ahogy a vér folyna le az áldozatról és a szemében kihunyna az élet. Ez a gondolat egy percig örömmel töltött el.
Jézusom miket gondolok? Biztos csak egy pillanatnyi elmezavar volt...
Annyira megijedtem hogy szó nélkül kirohantam a házból. Annyira zaklatott voltam hogy nem is figyeltem arra hogy egy kamion rohamosan közelít felém. Teljesen lefagytam. Próbáltam a végtagjaimat mozgatni, de azok sehogy nem akartak indulni. Lassan becsuktam a szemem és felkészültem hogy elcsap egy autó. Azonban az ütközés nem következett be. Kinyitottam a szemem és körbe néztem. A kamion ott állt előttem.
Te jó isten hát megállt - gondoltam és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. De ahogy oldalra néztem azt vettem észre hogy az utcában lévő emberek se mozdulnak.
Ez csak egy hülye álom - ráztam a fejem hitetlenül.
- Kathe - szólalt meg rekedtes hangján Patrick.
-Jesszusom Patrick annyira megijedtem - öleltem meg - Azt hittem megőrültem, hogy az emberek nem mozdulnak.
- Tényleg mozdulatlanok - értett egyet - Kathe - tolt el magától - Én... megállítottam...., megállítottam az időt, különben elütött volna az a kamion - mondta.
- Mi? Nem viccelj már - nevettem, de ő nem csatlakozott - Komolyan mondod ugye? - váltottam komolyra.
- Igen - bólintott.
- Mi vagy te? - rémültem meg.
- Talán menjünk vissza a házba - ajánlotta.
- Rendben - válaszoltam.
Mielőtt beléptem volna a házba a forgalom újra megindult és az emberek is mentek tovább, mintha mi sem történt volna.
- Szóval - ült le a kanapéra - Fény vadász vagyok. Ez a dolog családról, családra öröklődik. Azért vagyunk hogy elpusztítsuk az árny démonokat, akik kiakarják az emberek lelkét szívni - nézett rám - Ezért mondtam hogy mások vagyunk. A mi fajtánk nem szereti nagyon ha az emberek velünk mutatkoznak - magyarázta.
- Mért? - kérdeztem.
- Azt mondják nálunk a bölcsek... - kezdte.
- Azok kik? - vágtam a szavába.
- A bölcsek a legidősebbek akik már mindent megéltek és mindent tudnak. Ők a vezéreink. 10 bölcs ember van, ebből kettő a szüleink. Szóval ők azt mondják hogy régen volt egy fényvadász, aki beleszeretett egy emberbe, így megvolt a gyengesége, és az árnydémonok ezt ki is használták és megölték mindkettőt - mesélte - Tudom hogy most ez így fura, meg biztosan félsz tőlem...
- Egyáltalán nem félek - néztem rá - Elhiszem csak fel kell még ezt dolgoznom.
- Remélem tudod hogy ezt az égvilágon senkinek nem mondhatod el - váltott szigorú arckifejezésre.
- Nem, úgy gondoltam kimegyek az utcára és minden szembe jövő embernek elmondom - válaszoltam gúnyosan - Phoebe is ilyen... vadász? Vannak.. képességeitek? Születésetek óta ilyenek vagytok?
- Igen a húgom is ilyen. Vannak. Fényt tudunk kibocsátani csak ezzel tudjuk elpusztítani az árnydémonokat, és ez másban is segít. Például egy vízisikló tekeredett a lábadra és azt csak így tudtam leszedni rólad. Gyorsabbak vagyunk és erősebbek mint, az emberek. De ha gyémánt követ használunk ellenük, ezt akár ember is megteheti, akkor is elpusztulnak, de általában csak este jönnek elő. És nem vagyunk ilyenek születésünk óta, hanem azóta mióta betöltöttük a 16. élet évünket - válaszolt, majd témát váltott - Szerintem jobb lenne ha ma itt maradnál, Kelly amúgy is dolgozik este cica és Phoebe is biztosan örülne neki - vigyorgott.
- Nem rossz ötlet. Majd mindjárt átmegyek a cuccomért, de még van egy kérdésem. Ezért az egész miatt viselkedtél velem úgy mint, egy darab ronggyal? - érdeklődtem.
- Igen. Bocsánatot is kérek ezért - hajtotta le a fejét - Általában az emberek rohadt kiváncsiak és idegesítőek, de te teljesen más vagy. Máshogy reagálsz a dolgokra, sőt most el kellett volna rohannod, amikor megtudtad hogy mik vagyunk, de te meg se lepődtél igazán, olyan természetes dolognak veszed ezt az egészet - értetlenkedett.
- Világ életemben ilyen voltam - vontam vállat.
- Örülök neki - vallotta be.
Ezután beállt nálunk a csönd.
- Akkor én átmegyek pár cuccomért, 10 perc és itt vagyok - álltam fel - Sziaa - jöszöntem el.
- Oké, szia - mondta és kiment a konyhába.
Gyorsan átrohantam a házunkba. Én is elgondolkoztam azon amit Patrick mondott. Talán azért nem lepődtem meg, mert mindig is hittem az ilyenekbe és vágytam hogy találkozhassak ilyen emberekkel. Már kezdetektől éreztem, hogy ebben a városban van valami nagyon fura dolog.
Gyorsan felrohantam a lépcsőn összepakoltam a cuccaimat, ami estére kell. Mielőtt lementem volna, láttam hogy az ablak nyitva van, így odaakartam menni becsukni, de ahogy ezt gondolatban eldöntöttem, az ablak magától teljesítette ezt a feladatot. Teljesen megrémültem. Ezt én csináltam? Hogyan?
Nyugalom. Biztos csak a szél volt - nyugtattam magam.
Gyorsan leszaladtam a lépcsőn bezártam az ajtót és rohantam át a szomszédba. Az ajtóhoz érve kiakartam nyitni, de ahogy megint az eszembe jutott, az ajtó magától teljesítette a dolgot, de most annyira hogy azt hittem kiszakad a ház egyik része. Ez már biztosan nem lehet puszta véletlen...