Nincs mentség ennyi késésért! Magyarázkodni se akarok, egyszerűen nem volt időm és ihletem, de most itt vagyok egy új résszel!:)
Büdös, vizesronggyal a fejemen tértem magamhoz. A fejem hasogatott a sok információtól és az sem segített, hogy öt szempár bámult, folyamatosan.
- Kathe jól vagy? - kérdezte anya.
- Persze. Hiszen most tudtam meg hogy félig sátán, vagy mi a jó Isten vagyok, mert az apám is az, plusz félig fényvadász, ahogy te és ők. Ugyan mi baj lenne? - kérdeztem élel a hangomban, mikor felrobbant egy villanykörte.
- Kathe - szólt rám anya.
- Majd veszek újat - legyintettem.
- Cica megkell tanulnod használni az erőd és uralkodni magadon. Mi segítünk - mondta Patrick és fura módon hittem neki.
- Tudom használni az erőm. Bármit nekitudok dobni valaminek, felgyújtani, robbantani vagy lebegtetni, könyvet, poharat, vagy akár egy fotelt emberrel - mondtam és az említett dolgok körbelebegtek felettünk.
- Kathe leraknád kérlek Phoebe-ot? - kérdezte Nick.
- Persze - állítottam le - Pusztán csak gondolnom kell és megtörténik - mondtam egyszerűen.
- Ki kell találnunk hogyan távolíthatjuk el Auronát - mondta Carol.
- Ami persze nem fog megtörténi - nevettem fel ördögien.
Ez nem is én voltam. Vagyis az én testem, de a hangom nem ilyen.
- Kathe? - kérdezte félve Phoebe.
- Mért hiányoljátok a kis csitrit? Foglalkozzatok inkább velem! Drága Katheteknek sok volt az információ, így az agya gyenge. Túl könnyű volt átvenni a helyét, erre a kis időre - vigyorogtam.
- Mit akarsz? - sziszegte anya.
- Csak a lányod teste kell. Eljön majd az idő mikor legyengül és örökké átvehettem az irányítást és akkor végre megfizettek hogy megöltetek annyi démont apánk udvarából! - vicsorogtam - Szóval élvezzétek az életet míg lehet. Phoebe dugasd meg magad Adammal nem kell kéretni magad. Patrick drágám - simítottam végig akaratlanul az arcán - te meg szedd fel gyorsan ezt a szakadt rongyot, míg önmaga - nevettem.
Aurona menjél vissza ahonnan jöttél - kiáltottam a saját hangomon, erősen koncentrálva.
Pár másodperc múlva újra önmagam voltam.
- Sajnálom - csak ennyit bírtam mondani - Én nem így gondolom. Igazából nem is én voltam - magyarázkodtam.
Ezen megnyilvánulásom után, mindig volt valaki velem. Már nyoma sem volt az átlagos életemnek.
Ma van az első nap a suliban. Igazából, más izgulna, mert "Úristen első nap", de én az ellentét vagyok. Pont hogy nem érdekel. Az épület kinézete, mint az összes többi. Minden óra elején bekellett mutatkoznom és valami papírt aláiratnom. Phoebe egész nap mellettem volt, de Patrick le se szart, pedig utolsó két hétben hogy mondogatta, hogy ha szükségem van rá szóljak, Ő figyel rám . Aha. Látom. Eljött a suliba és inkább a népszerűsègben és a lányok olvadozásában fürdik. Bekaphatja!
A nap unalmasan telt, szokásos. Megkaptuk az órarendet, illetve felolvasták a házirendet.
Suli után egyedül tartottam hazafele, mert Phoebe, Adamhez ment. Dúdolgattam a kedvenc számomat, amikor valaki megérintette a hátamat. Reflexből csaptam oda a mellettünk lévő falhoz.
- Aúú - kiáltott fel.
- Megtanulhatnád már hogy ne osonj a hátam mögött - fordultam felé unottan.
- Rendben, na! - tápászkodott fel.
- Miért jöttél? - érdeklődtem.
- Tudod haza akarok menni, mint a többi diák - magyarázta gúnyosan.
- Meg figyelni akarsz rám - folytattam.
- Hogy telt a napod? - hagyta figyelmen kivűl amit mondtam.
- Hát nem jobban, mint neked - válaszoltam.
- Hogy érted? - értetlenkedett.
- Van egy kis rajongó táborod. Nem vetted még észre? - néztem rá.
- Féltékeny vagy? - vigyorgott.
- Tudod ha kicsit félre tennéd az egód és elgondolkodnál azon, hogy megígérted hogy mellettem maradsz és betartod, akkor talán leesnének a dolgok - magyaráztam hevesen.
- Tudom mit igértem! De szerinted nem lenne feltűnő ha egyből veled foglalkoznék? Még azt hinnék szerelmes vagyok beléd - mondta.
- És rontana az imidzseden vagy mi? - kérdeztem dühtől forrva, de utána leestek a dolgok - Te csak azért vagy velem, mert a szüleid mondták igaz? Meg nem akarod hogy egy ilyen kis por lányka kikotyogja a titkodat mi? - üvöltöttem rá és biztos vagyok benne, hogy a szemeim vörössé váltak.
Patrick nem válaszolt semmit csak nézett maga elé.
- A hallgatásoddal mindent elárultál - indultam a bejárati ajtónk felé - De hogy tudd - fordultam még vissza - Reméltem hogy leveszed az álarcod, ha már nem kell titkolóznod. De nem, még mindig bunkó vagy. Cseszd meg Patrick Black! - mondtam és beléptem az ajtón.
- Szia kicsim hogy vagy? Milyen volt az első napod? - kérdezte anya tőlem.
- Pocsék unalmas. És van egy kérésem.
- Mi? - nézett rám.
- Patrickot többé a közelembe ne engedjétek, mert esküszöm felgyújtom. Túl messzire ment az egoizmusával és csak szórakozik velem, amiből kösz nem kérek - mondtam.
- Rendben van. Majd akkor beszélek a szüleivel, hogy Phoebe legyen veled több időt ha tudd - bólintott elgondolkozva.
- Köszi - mosolyodtam el, majd felmentem a szobámba.
Nekiálltam a blogomnak, ugyanis rettentően elhanyagoltam, de olyan hét óra környékén Phoebe hívott.
- Sziaa! Figyelj megkell beszélnünk a szülinapodat! - közölte ellentmondás nem tűrő hangon.
- Rendben - sóhajtottam - Megszervezheted az egészet, de semmi rózsaszín - kötöttem ki.
- Semmi rózsaszín. Értem - képzeletben láttam ahogy bólint és felírja magának - Te nem tudod mi van Patrickal? Mióta hazaértem a hátunk mögötti erdőben gyilkolja a fákat - mondta.
- Fogalmam sincsen - hazudtam.
Talán Patricknak bűntudata van? Ááá, az nem lehet. Inkább csak zavarja hogy most nem ő nyert.
- Rendben, de megyek anya beszélni akar velem. Reggel fél kilenckor ház előtt puszi - köszönt el.
- Oké, szia - tettem le.
Ezek után folytattam a blogolást, megvacsoráztam anyuval és lefeküdtem aludni, mert holnap megint iskola.
