8. fejezet - Változás

Csumi! Köszönöm Zsófi komiját és hogy a nevet is irt. Itt a rész ahogy ígértem.  A komment megmarad nem hiszem hogy olyan sokat kérek vele. Jó olvasást! Laters xx:)

Csak úgy betörtem a ház ajtaját - szó szerint - és rohantam fel a szobámba, ahol az ágyra vetettem magam.
- Istenem - kezdtem el zokogni.
- Nem is értem mit eszik rajtad ez a Patrick gyerek - fintorgott mellettem egy lány.
- Jézusom! Ki vagy te? Hogy kerültél a szobámba? - ijedtem meg, majd szemügyre vettem.
Hosszú fekete haja volt, vörös szemmel pont mint, nekem. Falfehér bőrét pedig fekete ruhák takarták.
- Aurona vagyok - felelte - És belőled jöttem ki.
- Mi?! - értetlenkedtem.
- Mit nem értesz? - förmedt rám - Szerinted mért vannak képességeid és vörös szemed? Mert benned vagyok és kezdtem kiterjedni - mondta gúnyosan.
- Én semmit nem értek - ráztam a fejem.
- Nem is baj, így legalább könnyebb dolgom lesz - vigyorgott önelégülten - Majd egyszer rá jösz - nevetett és eltűnt.
- Kathe! - rázott valaki, mire morogtam egyet - Katherina - szólított most már a teljes nevemen.
De utálom a teljes nevem!
- Csak Kathe! - rivaltam a személyre, majd egy suhintással a falhoz löktem, de utána egyből észhez tértem - Francba! - ültem fel - Jól vagy? - kérdeztem Patricktól.
- Persze - állt fel - Figyelj, bocsánatot jöttem kérni hogy így neked estem. Mikor a szemed.. tudod, na akkor látszott hogy te se tudod mi történik veled. Segíteni szeretnénk. A szüleink most értek haza, gyere át ők tudnak ezzel kezdeni valamit - mondta kedvesen.
Annyira meg voltam ijedve az álmomtól, hogy egyből rábólintottam a dologra.
- Egy perc, csak összeszedem magam - szóltam oda rekedtes hangommal.
Egyből a fürdőbe vettem az irányt és a tükörben örömmel konstantáltam, hogy a szemem már az eredeti színét élvezi. Gyorsan átfutottam fésűvel a hajam, rendbe szedtem az elkenődött sminkemet, majd Patrickhoz csatlakozva mentem át hozzájuk.
- Tudod, jobban szeretem a szokásos barna szemedet. Az jobban illik hozzád cica - kacsintott.

- Jézusom annyira aggódtam - ölelt meg Phoebe - Jól vagy? - fürkészet.
- Nem - ráztam a fejem.
- Khm - hallottunk egy hangot hátulról.
- Ohh. Anya, apa, ő itt Katherina - mutagatott.
- Csak Kathe - javította ki a bátya.
-Nagyon örülünk Kathe - mosolygott Mrs Black.
- Örvendek - mosolyogtam vissza.
Nagyon hasonlítottak a szüleikre. Az anyukájuknak szintén aranybarna haja van, 40-es évei elején járó nő. Az édesapjuknak nagyon sötétbarna haja van, majd hogy nem fekete, ő pedig 40-es évei közepén járhat. Patrick kiköpött apja, de az apjának már markánsabbak a vonalai, arca.
- Talán üljünk le a nappali - mondta Mr Black.
Szótfogadva mentünk utána.
- Szóval Kathe - kezdte az ikrek apja - Hallottuk hogy te is a mi világunkból való vagy és hogy nem tudod mi vagy pontosan.
- Igen Mr Black - mondtam.
- Jaj szívem tegezz nyugodtan minket. Én Carol vagyok ő a férjem Nick - mosolygott Carol, mire bólintottam.
- Tehát - kezdtem volna, de megint csöngettek.
- Egy pillanat - szólt Phoebe, majd kiszaladt kinyitni az ajtót.
Fél perc múlva az ANYUKÁMMAL jött vissza.
- Anya mit keresel itt? - értetlenkedtem.
- Azt majd később elmagyarázom - legyint - Inkább mond el hogy mi van veled - kérte.
Még mindig nem értettem pontosan mi van, de beleegyeztem és képzeletbeli listámra feljegyeztem a dolgot.
Összeszedtem a gondolataimat és azon gondolkoztam hogy elmondjam e az álmomat, de utána inkább az elmondásnál döntöttem, ugyanis így legalább hátha segítek ezzel.
- Szóval akkor kezdődött mikor megtudtam ti mik vagytok. Azon a napon hazamentem a cuccaimért, és amikor gondoltam hogy becsukom az ablakot az megtette magától, de gondoltam ez csak a szél volt. Utána ez volt az ajtónál csak kinyílt magától, hozzá se értem! Nem akartam elmondani ezt senkinek, mert én is megijedtem hogy mi van, de ezek a dolgok folyamatosak lettek. Amikor kicsit is ideges lettem, valamit csak úgy a falhoz csaptam gondolatban, és az  meg is történt rendesen! De az előbb Patrick nekem állt, mert észrevette a furcsaságokat, de annyira felidegesített azzal, hogy elmondja anyának, hogy dühömben véletlenül a falhoz csaptam és a szemeim vörössé változtak. Halálosan megijedtem átrohantam a saját házunkba, magyarázat nélkül. Elaludtam és álmomban megjelent egy lány. Fekete haja volt, hófehér bőrrel és vér vörös szemmel. Azt mondta bennem növekszik és hogy ezeket a dolgokat ő okozza. Fogalmam sincsen ki volt ő - kezdtek el folyni a könnyeim.
- Mondta hogy mi a neve? - kérdezte anya.
- Aurona - válaszoltam halkan.
- A jóslat elkezdődött - szólalt meg Nick halkan.
- Micsoda? - kérdezte Patrick.
- Mindjárt jövünk gyerekek csak megbeszélünk valamit - mondta Carol és kimentek a konyhába.
- Minden rendben lesz - simogatta meg a hátamat Phoebe.
- De mi a kurva életért nem lehet elmondani, hogy mi a franc van? -  kezdtem el dühöngeni.
- Mindjárt megtudod Kathe kérlek nyugodj meg - mondta Patrick.
- Nem tudok megnyugodni! - ráztam a fejem idegesen.
- Dehogy nem! - mondta, majd letörölte a könnyeimet és gyengéden átkarolt.
Fél perc múlva sikerült megnyugodnom a karjaiban.
- Tudom hogy most ez nyálas lesz és én se igazán szeretem az olyan dolgokat, de köszönöm hogy itt vagytok mellettem - mondtam.
- Jaaaj te vagy a legjobb barátnőm! Ez természetes bolond! - válaszolta Phoebe.
Patrick meg csak a hajamba csókolt, amitől az egész testemet kirázta a hideg, olyan jól esett.
- Gyerekek ideje megtudnotok valamit - mondta anya, amikor visszajöttek - Régen megjósolták hogy egy vadásznak és egy démonnak gyereke lesz, és benne egy olyan gonosz növekszik majd, aki átveheti a világfelett az uralmat. Kicsim - fordult felém - Ideje azt megtudnod hogy én is vadász vagyok és beleszerettem az igazi apádba aki Aurel volt. Nagyon boldogok voltunk. Teherbe estem tőle és akkor elmondta hogy ő a démon, aki az árnydémonok felett uralkodik. Nagyot csalódtam benne és magamat átkoztam hogy, hogy nem vettem észre. Bármennyire is szerettem muszáj voltam szólni a többi vadásznak, akik sikeresen elpusztították őt. Akkoriban volt egy legjobb barárom, John. Igen, a nevelő apád, akit te az igazinak hittél. Elmondtam neki hogy terhes vagyok és annyira jó volt hozzám, hogy azt mondta másoknak hogy összejöttünk és hogy tőle várok gyereket. Ha ezt nem mondta volna, én már rég halott lennék. Nagyon sokkal tartozom neki... És Kathe nem szívroham vitte el hanem egy árnydémon ölte meg, amíg te kimentél a kertbe - fejezte be.
- Akkor én?.. - nem bírtam tovább folytatni.
Túl sok volt megint az információ. Dühös voltam, szomorú és zavart. Csak aludni akartam vagy hogy csípjen meg valaki és felébredjek ebből a borzalmas álomból.
- Igen te vagy a jóslatból a lány, aki félig fény vadász, félig démon - bólintott anya, reagálni viszont nem tudtam, mert eltűnt előlem a világ.

7. fejezet - Jelenségek

Chiaoo!:D Nincs sok hozzáfűzni valóm, csak annyi, hogy következő rész egy komi után lesz, és ezuttal meg is várom! Jó olvasást! Laters! ;)

- Kathe - ugrott a nyakamba Phoebe - Annyira örülök, hogy tudsz mindent és mégis itt vagy.
- Mért mit gondoltál? Hogy égnek álló hajjal, sikongatva kirohanok a világból? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nagyjából - bólogatott, mire kitört belőlem a röhögés.
- Azért ha legközelebb ne tépd ki az ajtót - nevetett Patrick, hátul.
Teljesen kiment a fejemből - kösz Patrick - most megint eszembe jutott. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról.
- Mi a baj? - fürkészet Phoebe.
- Semmi - mutattam egy hamis vigyort.
- Rendben, akkor a rég idők emlékére, film nézés? - kérdezte.
Kiválasztottunk egy filmet és nagylelkűen felajánlottam hogy majd én megcsinálom a popcornt. A konyhában kivettem és próbáltam kinyitni, de nem ment. Felidegesítettem magam ezen az apró dolgon, hogy hogyan lehetek ennyire béna, mire a zacskó felrobbant. Nem volt nagy hangja, de azért eléggé megijedtem. Tudtam, hogy megint én voltam. Visszaérve hozzájuk, Patrick eléggé méregetett. Szerintem sejt valamit, de nem akarok nekik elmondani semmit, amig én sem tudom hogy mi történik velem.

Egy hét telt azóta hogy náluk aludtam. A suli utolsó éve is lassan kezdődik, de ez a legkisebb gondom. Azóta a nap óta, ezek a fura dolgok egyre gyakoribbak lettek. Esetleg, gondolok arra hogy leakarom oltani a villanyt, megteszi magatól, bár ezeket nem mindig csinálja. Rájöttem hogy csak akkor ha valamennyire ideges vagyok. Tegnap például oda lebeget hozzám egy serpenyő, mikor szitkozódtam, mert oda égett az étel. Az ikerpárnak nem mondtam el, mert még én sem tudom mi vagyok. Persze mindennap találkozom velük, bár Patrick azóta méreget. Tudja hogy valami nincs velem rendben és próbál rájönni. Ezen kivűl megtudtam még pár dolgot a fény vadászokról. A bölcseknek egy Lux nevű Istennő ad útmutatást. Nem tilt meg senmit, de a fiatalabb fény vadászokat jó útra téríti.
Ma is megyek át hozzájuk, viszont most nem popcornt, hanem mekis kaját eszünk, miközben megnézzük a Kaptárt.
Becsengettem és vártam hogy ajtót nyissanak. Phoebe-val találtam magam szembe.
- Sziaa csajszi! Patrick nincs még itthon, de azt mondta várjuk meg - mondta, miközben beengedett.
- Oké - egyeztem bele, majd bementünk a nappaliba.
- Figyelj a bátyám nevében is bocsánatot akartam kérni a régi viselkedéséért - hajtotta le a fejét - Csak azt hitte hogy te is olyan ember vagy, aki kideríti a titkunkat és elrohan, hogy ország-világ előtt elmondja mindenkinek. Ezért is félt engem az emberektől, meg gondolom mesélte azt a történetet, mikor egy fény vadász és egy ember egymásba szeretet - nézett rám választ várva, mire bólintottam - Ő meg ezért tartja magát távol az emberektől. Nem akar olyan sorsra jutni mint, az ősünk, és úgy látom mintha te megkutyultad volna benne a dolgokat - magyarázta.
- Értem - bólintottam.
Túl sok információ. Szóval Patrick azért nem akart/akar a közelemben lenni, mert fél hogy belém szeret? Mi van?! Ez hülyeség! Azt hiszem...
Az ajtó hirtelen kivágódott és az említett személlyel találtam magam szembe. Felfogni nem volt időm semmit.
- Mi vagy te? - esett nekem.
- Neked is szia - néztem rá nyugodtan.
- Ne játszd nekem a hülyét! Egy ideje figyellek és valami nincs veled rendbe.  Mi vagy te? - ismételte meg az előző kérdést kíméletlenül.
- Mi folyik itt? - kérdezte a lány.
- Phoebe ebből te maradj ki - szólt rá Patrick.
- Mi az hogy figyeltél engem? Mi jogon? - akadtam ki.
Kezdtem ideges lenni.
- Valami nem volt veled rendbe, mondom, és nem akartam hogy Phoebe-nak baja essen - mondta idegesen.
- Hogyne - mondtam gúnyosan -  És honnan veszed azt hogy van velem valami? - érdeklődtem.
- Kutakodtam - kezdte.
Mi az hogy kutakodott? Joga nincsen ehez! Mit turkál ő, az én cuccaim között? A francba már!
- És láttam hogy az elmúlt egy hétben elég sok dolgot kidobtál. Megnéztem őket és valahol bevolt horpadva, vagy éppen eltört - mondta.
- És te ebből szűröd le hogy én valami lény vagyok, hogy kukázol nálunk? - nevettem fel idegesen.
Próbáltam leszarom arcot vágni és hülyének nézni a fiút, hogy ilyet gondol, de igaza van. Azok azok a dolgok amiket véletlenül gondolatban falhoz vágtam.
- Igen! Ez nem normális! - ordította.
- Mert te annyira tudod hogy mi a normális fény vadász. Ugye? - kérdeztem vigyorogva, amire még inkább ideges lett.
- Gondolom akkor nem baj, ha elmondom Kelly-nek a törött dolgokat, meg hogy majd nem meghaltál egy kamion által - nézett rám.
- Anyámat hagyd ki ebből! Megértetted?! - kiabáltam rá, annyira felidegesített ezzel.
Egy lökés hullámot éreztem, mire Patrick a falnak csapódott. Döbbenten nézett rám, ahogy húga is. Fogalmam sincsen hogyan csináltam.
- Kathe a szemed... - mondta Phoebe.
Értetlenül néztem rá, mire megfogta a tükröt az üvegasztalról és odaadta nekem. Elvettem tőle és megnéztem mi van velem. A szemem tűzpirosan lángolt. Életemben nem láttam még ilyet. Az idegességem ennyire elfajult volna?
- Kathe, mi ez? - kérdezte Phoebe.
- Én... - nem tudtam mit mondani, elkapott a félelem - Fogalmam sincsen - ráztam a fejemet - Sajnálom - mondtam és kirohantam a házból át a miénkbe.

6. fejezet - A titok

Sziasztok! Tudom hogy nem jött semmilyen komi, de nem bírtam várni az új résszel. Jó olvasást!:)

Már másfél hete itthon vagyok. Patrick az ájulásom után hazavitt és felhívta anyámat, aki orvost hívott annyira megijedt. Esélyem se volt a fiúval négyszemközt beszélni, hogy hogyan mentett meg. Az orvos sínbe tette a lábamat. Már másfél hete itthon fekszem és unatkozom. Patrickot azóta nem láttam, de Phoebe hazajött és szinte mindennap itt van. Ma is elvisz az orvoshoz hogy levegyék a sínt a lábamról.
- Kathe! Készen vagy? - kiáltott fel Phoebe.
- Igen - kezdtem el lemászni a lépcsőn.
Sikeres akcióm után beszálltunk a lány kocsijába és elindultunk a kórház fele. Ott az orvos amilyen gyorsan tudott megszabadított ettől a borzalomtól és indulhattunk hazafele.
- Egy valamit még nem értek - értetlenkedtem.
- Micsodát? - nézett rám egy pillanatra az útról.
- Nem tudom még mindig hogy hogyan szabadultam ki a vízből. Patrick nem mondta el? - érdeklődtem.
- Kathe... szerintem ezt kettőtöknek kéne megbeszélnie - mondta.
- Jó, igaz. Akkor majd ma átmegyek - válaszoltam - Drága barátnőm - jutott eszembe - Mindent tudunk egymásról csak egy dolgot nem. Van neked barátod? - vigyorgott.
Már régóta meg volt benne ez a kérdés, de mindig elfelejtettem, amikor volt rá alkalmam hogy megkérdezzem.
- Igen van - pirult el - Adamnek hívják. Hazaviszlek és megyek is át hozzá.
- Ohh milyen jó dolgod van már - mosolyogtam - Hogyan jötettek össze?
- A szüleink mutattak be egymásnak. Semmi kedvem nem volt aznap elmenni, de őszintén szólva, nem bántam meg - mesélte.
- Elhiszem, pedig a szülős bemutatás általában nem jön össze. Sokáig - gratuláltam.
- Köszi - mosolygott - És neked? - állította le a kocsit.
- Az égvilágon senki - ráztam meg a fejem.
- Aha - biccentett, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem.
Elköszöntünk egymástól és én indultam is hozzájuk. Muszáj voltam megbeszélni vele ezt az egészet. Csengettem és trappolás után ajtót nyitottak.
- Hello beszélnünk kell - mondtam kertelés nélkül.
Szó nélkül arrébb állt, hogy betudjak menni, majd a nappaliba vezetett. Mivel nem mondott semmit így elkezdtem.
- Azért jöttem hogy megköszönjem hogy megmentettél. Másrészről kiváncsi vagyok. Hogyan sikerült megmentened? - kérdeztem.
- Leszedtem rólad azt a valamit - válaszolta egyszerűen.
- Akkor mi volt az a fény a víz alatt? És hogyan tudtál olyan gyorsan úszni? - tettem fel az engem nyomasztó kérdéseket.
- Szerintem túlságosan elszorította az az állat a lábadat és csak képzelted - mondta.
- Nem! - kiáltottam, mire kicsit hátratántorodott a fiú - Biztos vagyok benne hogy nem képzeltem! Tudom!
- Nem tudsz te semmit! Nem olyan vagy mint mi, hát nem érted? - esett nekem.
- Nem, nem értem! Semmit nem mondasz el nekem! - akadtam ki.
Abban a pillanatban úgy éreztem hogy szét tudnék törni valamit vagy még jobb, megölni valakit. Ahogy a vér folyna le az áldozatról és a szemében kihunyna az élet. Ez a gondolat egy percig örömmel töltött el.
Jézusom miket gondolok? Biztos csak egy pillanatnyi elmezavar volt...
Annyira megijedtem hogy szó nélkül kirohantam a házból. Annyira zaklatott voltam hogy nem is figyeltem arra hogy egy kamion rohamosan közelít felém. Teljesen lefagytam. Próbáltam a végtagjaimat mozgatni, de azok sehogy nem akartak indulni. Lassan becsuktam a szemem és felkészültem hogy elcsap egy autó. Azonban az ütközés nem következett be. Kinyitottam a szemem és körbe néztem. A kamion ott állt előttem.
Te jó isten hát megállt - gondoltam és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. De ahogy oldalra néztem azt vettem észre hogy az utcában lévő emberek se mozdulnak.
Ez csak egy hülye álom - ráztam a fejem hitetlenül.
- Kathe - szólalt meg rekedtes hangján Patrick.
-Jesszusom Patrick annyira megijedtem - öleltem meg - Azt hittem megőrültem, hogy az emberek nem mozdulnak.
- Tényleg mozdulatlanok - értett egyet - Kathe - tolt el magától - Én... megállítottam...., megállítottam az időt, különben elütött volna az a kamion - mondta.
- Mi? Nem viccelj már - nevettem, de ő nem csatlakozott - Komolyan mondod ugye? - váltottam komolyra.
- Igen - bólintott.
- Mi vagy te? - rémültem meg.
- Talán menjünk vissza a házba - ajánlotta.
- Rendben - válaszoltam.
Mielőtt beléptem volna a házba a forgalom újra megindult és az emberek is mentek tovább, mintha mi sem történt volna.
- Szóval - ült le a kanapéra - Fény vadász vagyok. Ez a dolog családról, családra öröklődik. Azért vagyunk hogy elpusztítsuk az árny démonokat, akik kiakarják az emberek lelkét szívni - nézett rám - Ezért mondtam hogy mások vagyunk. A mi fajtánk nem szereti nagyon ha az emberek velünk mutatkoznak - magyarázta.
- Mért? - kérdeztem.
- Azt mondják nálunk a bölcsek... - kezdte.
- Azok kik? - vágtam a szavába.
- A bölcsek a legidősebbek akik már mindent megéltek és mindent tudnak. Ők a vezéreink. 10 bölcs ember van, ebből kettő a szüleink. Szóval ők azt mondják hogy régen volt egy fényvadász, aki beleszeretett egy emberbe, így megvolt a gyengesége, és az árnydémonok ezt ki is használták és megölték mindkettőt - mesélte - Tudom hogy most ez így fura, meg biztosan félsz tőlem...
- Egyáltalán nem félek - néztem rá - Elhiszem csak fel kell még ezt dolgoznom.
- Remélem tudod hogy ezt az égvilágon senkinek nem mondhatod el - váltott szigorú arckifejezésre.
- Nem, úgy gondoltam kimegyek az utcára és minden szembe jövő embernek elmondom - válaszoltam gúnyosan - Phoebe is ilyen... vadász? Vannak.. képességeitek? Születésetek óta ilyenek vagytok?
- Igen a húgom is ilyen. Vannak. Fényt tudunk kibocsátani csak ezzel tudjuk elpusztítani az árnydémonokat, és ez másban is segít. Például egy vízisikló tekeredett a lábadra és azt csak így tudtam leszedni rólad. Gyorsabbak vagyunk és erősebbek mint, az emberek. De ha gyémánt követ használunk ellenük, ezt akár ember is megteheti, akkor is elpusztulnak, de általában csak este jönnek elő. És nem vagyunk ilyenek születésünk óta, hanem azóta mióta betöltöttük a 16. élet évünket - válaszolt, majd témát váltott - Szerintem jobb lenne ha ma itt maradnál, Kelly amúgy is dolgozik este cica és Phoebe is biztosan örülne neki - vigyorgott.
- Nem rossz ötlet. Majd mindjárt átmegyek a cuccomért, de még van egy kérdésem. Ezért az egész miatt viselkedtél velem úgy mint, egy darab ronggyal? - érdeklődtem.
- Igen. Bocsánatot is kérek ezért - hajtotta le a fejét - Általában az emberek rohadt kiváncsiak és idegesítőek, de te teljesen más vagy. Máshogy reagálsz a dolgokra, sőt most el kellett volna rohannod, amikor megtudtad hogy mik vagyunk, de te meg se lepődtél igazán, olyan természetes dolognak veszed ezt az egészet - értetlenkedett.
- Világ életemben ilyen voltam - vontam vállat.
- Örülök neki - vallotta be.
Ezután beállt nálunk a csönd.
- Akkor én átmegyek pár cuccomért, 10 perc és itt vagyok - álltam fel - Sziaa - jöszöntem el.
- Oké, szia - mondta és kiment a konyhába.
Gyorsan átrohantam a házunkba. Én is elgondolkoztam azon amit Patrick mondott. Talán azért nem lepődtem meg, mert mindig is hittem az ilyenekbe és vágytam hogy találkozhassak ilyen emberekkel. Már kezdetektől éreztem, hogy ebben a városban van valami nagyon fura dolog.
Gyorsan felrohantam a lépcsőn összepakoltam a cuccaimat, ami estére kell. Mielőtt lementem volna, láttam hogy az ablak nyitva van, így odaakartam menni becsukni, de ahogy ezt gondolatban eldöntöttem, az ablak magától teljesítette ezt a feladatot. Teljesen megrémültem. Ezt én csináltam? Hogyan?
Nyugalom. Biztos csak a szél volt - nyugtattam magam.
Gyorsan leszaladtam a lépcsőn bezártam az ajtót és rohantam át a szomszédba. Az ajtóhoz érve kiakartam nyitni, de ahogy megint az eszembe jutott, az ajtó magától teljesítette a dolgot, de most annyira hogy azt hittem kiszakad a ház egyik része. Ez már biztosan nem lehet puszta véletlen...

5. fejezet - Egy meglepő délután

Sziasztok! Végre tavaszi szünet! Legalábbis nekem már az van, így lehet hogy a jövőhét folyamán, ha lesz időm két részt  hozok! Egy hétre rá és ahogy megígértem itt a következő fejezet! Köszönöm Vaninak a komit! További egy komment és jön a 6. fejezet! Jó olvasást!:)

- Leszállnál rólam? - kért kedvesen.
- Ezer örömmel - fintorogtam, és eleget tettem a kérésének.
Azonnal kivertem a fejemből azokat a gondolatokat amiket gondoltam. Egyszerűen hogy fordulhatott meg ilyesmi a fejemben?! Agyrém!
Patrick is felállt leporolta magát, de véletlenül megbotlott valami faágban és egyenesen egy sárkupac közepére esett. Akaratlanul is elkezdtem nevetni. Meglepődöttség tükröződött először az arcán, aztán az átcsapott idegességbe. Szitkozódva felállt és megnézte nadrágja hátulján lévő foltot.
- Egyáltalán nem vicces - morogta - Inkább segíts!
- Rendben, nyugi - nevettem még mindig - Ennek egy megoldása van most, itt helyben - mondtam halál komolyan.
- Mi? - nézett rám.
- Ez  - löktem bele egyenesen a tóba, mosolyogva.
Na igen, ez egy teljesen jó tervnek tűnt, de azzal nem számoltam hogy nem engedi el a csuklóm. Ezért vele együtt zuhantam a vízbe.
- Mire volt ez jó?! - jött fel mérgesen a víz felszínére.
- Te mondtad hogy tiszta akarsz lenni - vontam vállat.
- Mert azt hittem hogy van nálad valami zsebkendő vagy akármi, amit bevizezhetünk! - rivallt rám.
- Most mit kapod fel a vizet? - a vizet hahaha - Tiszta lett a nadrágod, sőt még engem is berángattál.
- Ruha nélkül jobb lenne - mondta rám nézve.
- A perverz fantáziádat tartsd meg magadnak, vagy éld ki más lányokon baby - vigyorogtam.
- Jó, jó! Nem is értem hogy estem el. Nem szoktam - rázta a fejét, így az álla a víz  tetejét súrolta.
- Mindenki elszokott esni - néztem rá furán.
- Én nem, de mindegy. Mit szólsz egy versenyhez, oda-vissza? - kérdezte gyorsan témát váltva.
- Nem tudom - gondolkoztam el.
- Csak nem félsz cica? - incselkedett.
De igen képzeld, félek a nagyon mély víztől, és akkor mi van? Egészen kicsi koromban volt, mikor anyával és apával elmentünk a tóra. Nyugodtan úszkáltam, voltam vagy 12 éves, amikor a sekélyebb vízrésznél beleakadt egy hínárba a lábam és nem tudtam kiszabadulni. Ha az arra fele úszó nő nem vesz észre, akkor valószínűleg elfáradok a nagy kalimpálásba, és megfulladok.
- De hogy is - ellenkeztem - Mettől meddig?
- Látod ott azt a fát a parton? - kérdezte, mire bólintottam, így folytatta - Na innentől odáig, utána meg vissza.
- Oké - egyeztem bele, bár vonakodva.
- Akkor, 3..., 2..., 1..., rajta! - kiáltotta.
Mint az eszeveszett őrült, úgy kezdtem el úszni. Mindenképpen nyerni akartam! Már előre örömmel töltött el, az az érzés hogy a fejéhez vághatom, hogy egy lány megverte. Semmire nem figyeltem. Már visszafele jártunk, amikor nekem beleakadt valamibe a lábam. Rám törtek a régi emlékek. Jobban pánikba estem, mint kiskoromban, ugyanis, ami a lábam köré tekeredett, az mozgott!
- Na mi az cica? Nem szégyelled magad hogy egy fiú ennyire lehagy? - vigyorgott elégedetten.
- Patrick! - sikítottam.
A fiú amikor észrevett, az arckifejezése teljesen megváltozott. Komoly lett, és egyenesen felém kezdett úszni. Az a valami, már nagyon elszorította a lábamból a vért és nem éreztem. Patrick nagyon hamar itt volt mellettem. Túl hamar. Még egy profi versenyző sem tud ilyen gyorsan úszni, vagy igen? Már azt sem tudom mit beszélek.
- Kathe? Mi a baj? - kérdezte komolyan.
- A lábamon van valami mozgó akármi, és rám tekeredett! Segíts, nem érzem a lábam! - kértem, teljes pánikban.
Bólintott és levegőt véve, a víz alá merült. Nem tudtam mi történik. A vízbe néztem hátha látok valamit, de semmi. Már vagy 5 perce. Hogy bír ennyi ideig levegő nélkül lenni? Hirtelen fény jelent meg a víz alján és én feltudtam a tó tetejére lebegni. Patrick rá fél másodperccel már engem húzott ki a partra.
Várjunk csak! Fény a víz alatt? Úristen, azt hogy? Eddig ilyet még csak a Harry Potterben láttam! - gondolkoztam magamban.
Kint, az ölébe rakta a fejemet és úgy vizsgált.
- Kathe jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Igen - feleltem kábán - Milyen állapotban van a lábam?
- Lila de az elmúlik - válaszolta.
- Köszönöm - néztem fel rá - Nem tudom hogy hogy csináltad, de köszönöm - érintettem meg az arcát.
Ahogy az adrenalin eltűnt, nagyon fáradt lettem. Nem vágytam másra csak egy hosszú, pihentető alvásra.
- Szívesen, de kérlek ne csinálj több ilyet. Ha nem tudsz úszni, vagy félsz a víztől, akkor mért nem szóltál?
- Nem csak neked van nagy egód - simítottam meg az arcát, majd minden sötétségbe borult.

4. fejezet - Kiránduljunk

Sziasztok! Meghoztam a 4. fejezetet mint, láthatjátok. Egy komi után jön a következő! Jó olvasást!:)

Reggel a csengő hangjára kelek. Komótosan kiszállok a puha ágyamból és baktatok le az ajtóhoz. Gondoltam anya hagyott itthon valamit biztos, de amikor kinyitom Patrick áll előttem. Fél másodperc leforgása alatt leesik hogy egy bő pólóban és rövidnadrágban vagyok. Na most két opció van. Vagy felrohanok sikongatva mint, egy idióta, vagy pedig úgy csinálok mintha, teljesen hülye lennék és nem esnének le az egyértelmű dolgok. Az utóbbi verziónál maradtam.
- Jó reggelt! Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Már amennyiben a délelőtt 11 óra neked reggel, akkor igen jó reggelt neked is. Egyébként örülök hogy megint ilyen fogadtatásban részesítesz - mért végig - De szólni akartam hogy Phoebe ma nem tud jönni, mert elutazott a szüleinkhez segíteni és csak vasárnap jön haza - mondta.
- Értem. Ennyi? Mert akkor mehetsz is. Tudom hogy nem igazán bírsz engem és nem akarom nehezíteni a dolgod hogy eltűrj velem 15 percnél több időt egy légtérben - néztem rá - Örülök hogy bejöttél, további jó napot - kezdtem el bezárni az ajtót.
- Nem fejeztem be - tette a küszöbre a lábát - Szóval Phoebe eldugta a telefonomat, mert szerinte bunkó voltam. És kitalálta azt hogy addig nem adja vissza, amíg nem viszlek el túrázni - mondta.
- Jézusom! - nevettem fel - Mond azt neki hogy elmentem veled, jól éreztük magunkat és nyugodtan visszaadhatja a telefonodat - ötleteltem.
- Nem hiszi el. Tudja mikor hazudok. Már feltúrtam érte az egész lakást, de a húgom nagyon jó ebben - túrt bele éjfekete hajába.
- Hát akkor így jártál - vontam vállat.
- Tedd meg nekem cica légyszi - kérte.
- Na mi az? A bunkó Patrick Black kérlel? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nagyon jól tudod hogy csak a telefonom kell . Hozzám van nőve. Idegesít ha nincs nálam - magyarázta.
- Mért nem veszed feleségül akkor? Sajnálom, de ez a te saját problémád - világosítottam fel.
- Addig nem megyek el! Az ajtótok előtt fogok állni, amíg nem mondasz igen - erősködött.
- Teljesen nyugodtan baby - vigyorogtam és bezártam az ajtót.
Ezután a konyhába mentem hogy megreggelizek. Csináltam egy sonkás, sajtos, kecsapos szendvicset. Most őszintén azt gondolta hogy beleegyezek? - Persze menjünk hogy aztán megint flegma legyél én meg pofára essek,  ezer örömmel. - Na azt már nem! Még egy falat volt a kenyérből, amikor ajtócsapódást hallottam és mellé két ember beszélgetése is társult.
- Patrick de örülök neked! Mi szél hozott? - kérdezte kedvesen anya.
- Sziasztok - pusziltam arcon anyát.
- Gondoltam elviszem Kathe-t túrázni, de elég makacs és nem akar jönni - mondta anyámnak tetetett szomorúsággal.
- Igaz ez? - kérdezte felém fordulva.
- Részben, de pont most akartam írni, meg igazán kedvem sincs nagyon... - próbáltam magamat kivágni a helyzetből.
- Egy jóvágású fiú idejön hogy meglátogasson és elvigyen magával, te meg elutasítod? Bolond vagy kislányom! Csak jobban megszeretne ismerni, te meg elvágod az útját. Igazam van Patrick? - várta a támogatást.
- Igaz Kelly - vigyorgott rám.
- Csak a telefonja miatt jött. Istenem hova kerültem? - morogtam magamnak.
Hogy már megint én jövök ki szarul! Hogy lehet ez? Anyám meg még toloncol hozzá? Nem mondom hogy olyan sok barátom volt, de akkor is! És amúgy is nekem nem tetszik Patrick... azt hiszem.
- Hogy hogy itthon vagy? - tereltem a szót - Azt hittem reggel érsz haza - érdeklődtem.
- Itthon hagytam az ebédem, de már megyek is vissza - magyarázta.
- Oké. Én akkor elmegyek készülődni - jelentettem ki, majd felfelé vettem az irányt.
- A szekrényből kivettem egy combközépig érő farmer rövidnadrágot, és egy sima, piros pólót. Majd hozzá a barna bakancsomat. Raktam fel egy alap sminket, a hajamat meg lófarokba kötöttem a fejem tetejére.
- Kész is vagyok - értem le.
- Rendben, anyukád elment. Szedjél össze enni, innivalót egy táskába. Én addig hazamegyek átöltözni. Ha kész vagy gyere át cica - kacsintott és ő is elment.
Unottan tettem eleget a kérésének, ugyanis kedvem nem volt ehez az egészhez. Miután kész lettem átmentem a szomszédba és csengettem.
- Gyere - szólt bentről, mire ajtót nyitottam.
A látványtól ami akkor fogadott elöntötte az arcomat pirossággal. Patrick félmeztelenül a nappaliban. Kidolgozott felsőteste volt. Nem az az agyongyúrt, de látszódtak a kockái.
- Tetszik a látvány mi? - szólt közbe a bambulásomba.
- Az egoizmusodból azért vegyél vissza és induljunk - forgattam meg a szememet, elterelve a figyelmet az égő fejemről.
Felkapott egy pólót és a táskáját megfogva már indultunk.
- Ha legalább elrángattál ide, elmondanád hova megyünk? - kérdeztem útközben.
- Az erdőn át megyünk egy kicsi tisztásra - válaszolt.
- Szuper! Akarsz beszélgetni? - érdeklődtem.
- Nem igazán - mondta egyszerűen.
- Még jobb - dörmögtem.
Sétáltunk, sétáltunk, sétáltunk, halál csendben. Egy idő után már nagyon meguntam. Úgy döntöttem válaszút elé állítom.
- Vagy beszélgetünk vagy hazamegyek - mondtam az aduászt.
- Menjél! Kiváncsi vagyok eltalálsz e - nézett rám.
- Elfogok, ne aggódj. Ints búcsút a telefonodnak. Helló - intettem és elindultam a másik irányba.
Igazából azt hittem befog jönni a tervem és az előbbit választja, így csak bolyongtam. Időközönként randomra jobbra, vagy balra fordultam. Nem akartam felhívni senkit sem, mert gondoltam tuti itt van a közelben és ha megtenném, kiröhögne. Egy idő után szerintem megérkeztem arra a helyre, amiről Patrick mesélt. Ahogy végig néztem tényleg szép volt itt minden. Zöld füves terület vett körül mindent, a nap idesütött és volt egy nagyobb tó is. Eléggé megnyugtató helynek tűnik.
- Ez gyönyörű - ámuldoztam, miközben valaki megfogta a lábam.
- Ki a jó Isten az? - ijedtem meg és automatikusan néztem az elkövetőmre.
- Cica ugye tudod hogy még 2 perc kellett volna és megérkezünk? De te plusz fél órát csináltál magadnak - vigyorgott rám.
A fejénél álltam mivel ő feküdt, így lassan a térdre ereszkedtem és fölé hajoltam.
- Hogy mekkora paraszt vagy! - dühöngtem egyenesen az arcába.
Ő erre persze csak kinevetett. Annyira felidegesített hogy a mellkasába ütöttem egyet, mire megfogta mindkét kezem és odébb tolta, majd a szemembe nézett. Hasonlóképpen tettem, és amint belenéztem a smaragd zöld szempárba egyből azt se tudtam hol vagyok, annyira magával ragadtak.