Egy velem egykorú lány állt előttem. Derékig érő, aranybarna haja lágyan omlott a hátára. Arca sima, kerek és hozzám képest egy fél fejjel magasabb. Rózsaszín toppot viselt, egy farmer rövidnadrággal és hozzáillő sarut. Esküszöm olyan volt, mintha a kifutóról lépett volna le. Ha ilyen emberek vannak az egész városban, én eláshatom magam, a majdnem 170 cm-mel. Annyira elbambultam, hogy anya jelent meg a hátam mögött és kicsit meg is rázott , hogy észhez térjek.
- Jó napot! A nevem Phoebe Black a szomszédban lakom a bátyámmal és láttuk mikor jöttek. Nem akartam tolakodó lenni, ezért hagytam magukat kipakolni. A bátyám sajnos nem tudott átjönni, mert olyan lusta hogy még délben is alszik - mutatkozott be.
A végén jót kuncogtam, amit a lány egy mosollyal jutalmazott.
- A nevem Kelly Swertz. Ő itt a lányok Katherina - mutatott be minket.
Utálom mikor a teljes nevemen szólít. Egyrészt olyan hivatalos, másrészről utálom ezt a nevet.
- Kathe inkább - javítottam ki reflexből.
- Igaz kicsim. Sajnálom, de nekem indulnom kell a munkahelyre. Mit szólnál ha átjönnétek vacsorára a testvéreddel? Ez a minimum azok után, hogy most el kell mennem - mondta anya.
- Jól hangzik. Szívesen jövünk - bólogatott Phoebe.
- Rendben van akkor este 7-kor. Fiatalok én elmentem. Kathe, ne felejts el boltba menni! A pénz a pulton. Hatra itthon vagyok. Sziasztok! -puszilt homlokon és két perc múlva már a kocsijában ülve elhajtott, magamra hagyva a szomszédlánnyal.
Elég kínosan érztem magam. Most mit mondhatnék neki? Az meg pofátlanság ha elküldöm...
- Figyelj, ha nem tudod hogy hol van a bolt, szívesen elmegyek veled és megmutatom - ajánlotta fel.
- Megköszönném - nyögtem ki nehezen - Veszek fel cipőt és mehetünk.
Miután láttam hogy bólintott, kettesével szedve a lépcsőket siettem fel. A szekrényemből kikapva a kiválasztott darabot, rángattam fel magamra. Közben kattogott az agyam. Miért kísér el? Csak kedvességből, mert új vagyok, de közbe le se szar és csak rontaná a jó hírét, ha nem foglalkozna velem? Vagy esetleg tényleg ilyen kedves és csak én gondolom túl? Esküszöm a gondolataim egymást ölik, hogy legyen hely az agyamban egy másiknak. Gyorsan szedve a lábaimat mentem le a lépcsőn. Azt hittem egy pillanatig, hogy összeakad a lábam és olyat esek, hogy nézni is öröm lesz. Felkaptam a táskámat és a pénzt, majd szó nélkül kimentünk a kocsimhoz. Beültem a kormányhoz, míg Phoebe az anyósülésre. A táskámat hátradobtam hogy ne zavarjon és beinditottam a kocsit.
- Menj egyenesen, majd szólók ha kanyarodni kell- utasított kedvesen.
Mire válaszképpen csak biccentettem.
- És hogy hogy ideköltöztetek? - kezdett bele az ismerkedésbe.
- Anya itt kapott munkát a kórházban, mint fő ápolónő - mondtam lényegében az igazság felét.
- Csak amiatt? És apukád? - érdeklődött.
- A szüleim elváltak és igen csak amiatt - hazudtam.
Semmi kedvem nem volt hogy sajnáljanak mások. Egyedül is átvészelem a dolgokat, már megszoktam.
- Értem itt fordulj jobbra - mutatta.
- Na és ti? Régóta laktok itt a családdal? - kiváncsiskodtam.
- Nem. Pár éve. A szüleink... fontos emberek. Ezért nincsenek itthon állandóan. Hetente egyszer látjuk őket. Konkrétan tesóm az, aki köze áll hozzám - magyarázta - Fordulj balra.
- Ühüm - bólintottam mindkettőre - Figyelj - vettem bátorságot - Ha végeztünk és kipakoltam, átjösz megnézni egy filmet? Senkit nem ismerek és örülnék ha...
- Örömmel - csillant fel a szeme.
- Oké, mit nézzünk? - kérdeztem mosolyogva.
- Horrora akadva 5 Léégyszii! Nekünk megvan, áthozom - kérlelt.
- Rendben. Úgysem láttam még - egyeztem bele.
Még egy ideig beszélgettünk és közbe navigált. Jó kedvvel sétáltam a boltba vele és szedtük össze ami kell. Gyorsan kifizettem és már indultunk is haza. Az úton folyamatosan beszéltünk és be nem állt a szánk. Mintha már vagy 10 éve ismerném. Magamat is eléggé megleptem, hogy ennyire megnyílok előtte.
- De tényleg! WC papírral volt betekerve, mert szerinte ez poén - közöltem vigyorogva, miközben Phoebe hitetlenül felnevetett.
Mikor egy pillanatra a lányra néztem, rájöttem hogy teljesen más, mint amilyennek gondoltam. Tipikus plázacicának néztem és azon tűnődtem hogyan került ide. Most meg kiderült, hogy tisztára normális és sok közös is van bennünk. Tekintetem visszatévedt az útra és azonnal a fékre tapostam, ugyanis mintha valami fekete árnyékot láttam volna elsuhanni előttünk és nem igazán akartam kockáztatni. A kocsi olyan erővel fékezett le, hogy azt hittem mindketten itt halunk meg. Na jó nem, csak felkenődünk az ablakra. Szép kis agyrázkódás lett volna mit ne mondjak. A szívem kétszázzal vert és az adrenalin csak úgy áramlott a testemben.
- Úristen! Sajnálom... egyszerűen csak láttam ott valami fekete dolgot elmenni és azt hittem neki megyek, de lehet hogy csak képzelődöm - kértem bocsánatott.
- Nincs semmi - mondta nyugodtan, de egy pillanatra, mintha félelem jelent volna meg az arcán.
Bólintva beindítottam az autót és 5 perc múlva már a két ház között voltunk. Óvatosan leparkoltam, Mikor leállítottam a motort, Phoebe azonnal kipattant.
- Valami baj van?- fürkésztem.
- Nem, nincs! - tiltakozott - Hazamegyek, előkerítem a filmet. Negyed óra múlva csengetek - hadarta és már rohant is.
Értetlenül néztem utána, de betudtam annak, hogy ő is valami kisebb sokkot kapott, így vállat vonva bezártam a kocsit. És a kivett szatyrokat megfogva indultam be a házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése